A belgrádi Felsőbb Ügyészség állampolgári minőségben hallgatta ki N. Đ.-t, a Bűnügyi Rendőrség Igazgatóságának (UKP) volt vezetőjét abban az ügyben, amelyben A. N. eltűnésének körülményeit vizsgálják, és amelyben megalapozott a gyanú, hogy gyilkosság történt. Az ügy kapcsán a hétvégén több rendőrt is őrizetbe vettek, köztük a belgrádi rendőrfőnököt is.
Tegnapi közleményében a belgrádi Felsőbb Ügyészség kiemelte: az ügyben folyó nyomozás – amelyet tíz személy ellen indítottak súlyosbított emberölés és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt – a gyanúsítottak büntetőjogi felelősségének megállapítására irányul. Ennek érdekében az ügyészség a rendőrséggel együttműködve minden szükséges információt begyűjt azoktól a személyektől, akiknek tudomásuk lehet a bűncselekményről, ezért tett vasárnap nyilatkozatot állampolgári minőségében az UKP volt vezetője is.
A Belgrád Senjak városrészében eltűnt férfi ügyében lefolytatott meghallgatás után pénteken tartóztatták le Veselin Milićet, a belgrádi rendőrség vezetőjét, akit ezt követően 30 napos őrizetbe helyezték.
A belgrádi rendőrfőnököt azzal gyanúsítják, hogy elmulasztotta a bűncselekmény bejelentését és az elkövetők feljelentését, valamint segítséget nyújtott az elkövetőknek a bűncselekmény után. Az ügyészség információi szerint a rendőrfőnök hívta A. N.-t abba az étterembe, ahol végül meggyilkolták.
A. N.-t, akit a belgrádi média Aleksandar Nešović – Bajaként említ, és akit az egyik fővárosi bűnbandával, Dejan Stojanović – Keka bűnszervezetével hoznak összefüggésbe, az ügyészség közleménye szerint Veselin Milić hívta fel május 12-én este 11 óra körül, aki a gyanú szerint Saša V. és Mario S. társaságában tartózkodott az egyik belgrádi étteremben. A rendőrfőnök azt javasolta A. N.-nek, hogy menjen az étterembe, hogy rendezzék nézeteltéréseiket, egyúttal arra biztatta, hogy ne vigyen magával biztonsági kíséretet.
Miután a sértett az étterem elé érkezett és meglátta az ott parkoló járműveket, először úgy döntött, hogy nem megy be az étterembe, és távozik a helyszínről. A történtekről értesítette barátját, V. B.-t is. Ezt követően Saša V., akivel korábban konfliktusa volt, telefonon felhívta, majd körülbelül tíz perccel később A. N. mégis visszatért az étterembe, és ahhoz az asztalhoz ült, ahol Veselin M., Saša V. és Mario S. tartózkodott.
Az asztalnál vita alakult ki, amely során Saša V. egy ismeretlen márkájú pisztolyból több lövést adott le A. N.-re, megölve őt, miközben veszélyeztette az étteremben tartózkodó vendégek életét és testi épségét is – áll a közleményben. Az ügyészség szerint a gyilkos fegyvert Danka V., a gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi felesége vitte magával, majd átadta Mario S.-nek, aki végül Saša V.-hez juttatta azt.
Ezért a 48 éves Saša V.-t és a 46 éves Mario S.-t társtettesként elkövetett súlyosbított emberöléssel gyanúsítja az ügyészség, továbbá jogosulatlan fegyvertartással és -viseléssel, valamint közveszélyokozással is terhelik őket. Előállították a 42 éves Danka V.-t is engedély nélküli fegyvertartás és -viselés gyanújával.
A bűncselekmény elkövetése után az ügyészség információi szerint Dejan S. segített Saša V.-nek és Mario S.-nek a menekülésben. Előbb Šabac környékére, majd a Dobrodol-tóhoz, végül pedig Stara Pazovára vitte őket. Az 50 éves Dejan S.-t az ügyészség a bűncselekmény utáni segítségnyújtással gyanúsítja. Járművének átkutatásakor Saša V. nevére kiállított úti okmányt, valamint egy bosznia-hercegovinai útlevelet és 10 ezer eurót találtak. Emellett Mario S. nevére kiállított útlevelet, személyi igazolványt, jogosítványt, valamint egy Audi Q8 típusú jármű forgalmi engedélyét is megtalálták.
Az előállítottak között Veselin M. mellett még három rendőr szerepel: Boban M. (41), Savo S. (33) és Petko P. (46). Az ügyészség szerint ők sem jelentették a bűncselekményt, és segítséget nyújtottak az elkövetőknek a bűncselekmény után.
Előállították az étterem tulajdonosát és a pincért is, mivel ők sem jelentették a történteket, és ezzel szintén segítették az elkövetőket.
A. N. eltűnését az élettársa jelentette be a rendőrségen, május 13-án. Az ügyészség eddig begyűjtött bizonyítékai alapján úgy tűnik, gyilkosság történt, habár még mindig nem találták meg A. N. holttestét. Töltényhüvelyeket és vérnyomokat találtak ugyanakkor az étteremben, az eltűnt férfi mobiltelefonja pedig az étteremben szembeni konténerben volt.
Médiainformációk szerint – amit a belügyminisztérium is megerősített – Veselin Milić rendőrfőnököt felmentették tisztségéből.
Az üggyel kapcsolatban Aleksandar Vučić államfő tegnap Azerbajdzsánban újságíróknak nyilatkozva kijelentette: a rendőrség már a bejelentést követően foglalkozni kezdett az esettel. Elmondása szerint a gyanúsított rendőrök nem vettek részt magában a gyilkosságban, és hangsúlyozta, hogy a rendőrség és az állam szakszerűen járt el.
Arra reagálva, hogy a hatóságokat azzal vádolták, két napig nem tettek semmit az ügyben, Vučić feltette a kérdést: Hogyan kellett volna eljárniuk?
– Engednünk kellett volna mindenki nyomásának, aki gyűlöli Milićet vagy bárki mást, és cirkuszt csinálni az egészből, előadást rendezni a letartóztatásból és az őrizetbe vételből? – fogalmazott Vučić. Hozzátette: mindenki ártatlan, amíg a bíróságon be nem bizonyosodik az ellenkezője.
– Ha jól értettem itt nem áll fenn annak a gyanúja, hogy Milić részt vett a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetésében, csupán annak elfedésében, vagy én sem tudom miben. Az állam gyorsan reagált és bizonyította, senki sem élvez védettséget – hangsúlyozta az államfő.
Problémásnak nevezte, hogy az állambiztonság tagjai őrizték az alvilág tagjait. Ezúttal is egy olyan törvény meghozatalát jelentette be, amely ezt tiltani fogja. Jelenleg ugyanis csak szabályzatok foglalkoznak ezzel a kérdéssel, de ő elfogadhatatlannak tartja, hogy a katonaság és a rendőrség tagjai munkán kívül bűnözők védelmével foglalkozzanak.
Reagálva Dragan Đilasnak, a Szabadság és Igazságosság Pártja elnökének kritikáira – miszerint Szerbiában a bűnözés szoros kapcsolatban van az állammal, szorosabb kapcsolatot ápolnak, mint Kolumbiában és ezért Vučić államvezetését tette felelőssé – Vučić szerint ez az eset semmiképpen sem hozható kapcsolatba a kábítószer-kereskedelemmel vagy Kolumbiával.
Nyitókép: Dragan Vasiljević, a rendőrség igazgatója és Aleksandar Vučić államfő szombati sajtótájékoztatóján (Fotó: Beta)



