A Vajdasági Ügyvédi Kamara február 10-én, kedden egynapos munkabeszüntetést tart az úgynevezett „Mrdić-törvények” elfogadása miatt – közli a 021 hírportál.
A kamara igazgatótanácsának ülésén született döntés értelmében az ügyvédek ezen a napon felfüggesztik munkájukat. Az erről szóló határozatot 250 ügyvéd írta alá.
Indoklásuk szerint a szóban forgó törvények a hatalomnak az igazságszolgáltatás elleni támadását jelentik.
Ugyanezen a napon egy ügyvédcsoport tiltakozó megmozdulást is szervez az újvidéki, Sutjeska utcai bíróság épülete előtt. A szervezők tájékoztatása szerint a gyülekezés 11.30-kor kezdődik, a program pedig 12 órakor indul.
Az igazságügyi törvénycsomagot a parlament január 28-án fogadta el, az államfő pedig január 30-án, pénteken írta alá, annak ellenére, hogy az Európai Unió figyelmeztetett a törvények felülvizsgálatának és az európai normákkal való összehangolásának szükségességére.
Nyitókép: Pixabay


