2026. január 15., csütörtök

A külügyminisztérium felszólította a szerb állampolgárokat, hogy hagyják el Iránt

A külügyminisztérium felszólította mindazokat a szerb állampolgárokat, akik jelenleg Iránban tartózkodnak, hogy haladéktalanul hagyják el az országot, azokat pedig, akik oda terveztek utazni, arra kérte, mondják le útjukat.

A tárca közleménye szerint a figyelmeztetést az iráni biztonsági helyzet romlása, valamint a személyes biztonságot érintő fokozott kockázat miatt adták ki.

Miközben Irán és az Egyesült Államok között jelentős feszültség alakult ki az országban zajló, véresen elfojtott tömegtüntetések miatt, Irán a kora reggeli órákban, indoklás nélkül, négy órára lezárta légterét a kereskedelmi repülőjáratok elől.

Egy, az Egyesült Államokban működő független emberi jogi hálózat adatai szerint a biztonsági erők demonstrációk elleni fellépése során eddig 2615 ember vesztette életét.

A halálos áldozatok száma meghaladja bármely más, az elmúlt évtizedekben Iránban lezajlott tiltakozási hullám vagy zavargás áldozatainak számát, és sokak szerint az 1979-es iszlám forradalom idején tapasztalt káoszt idézi fel, amelynek nyomán létrejött a jelenlegi politikai berendezkedés.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Egy, az Egyesült Államokban működő független emberi jogi hálózat adatai szerint a biztonsági erők demonstrációk elleni fellépése során eddig 2615 ember vesztette életét (Fotó: Beta/UGC/AP)