A MOL a Szerbiai Kőolajipari Vállalat leendő tulajdonosaként a pancsovai kőolajfinomítóra stratégiai fontossággal tekint, emelte ki mai belgrádi tárgyalásokat követően során Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. A magyar miniszter Dubravka Đedović Handanovićtyal, bányászati és energiaügyi miniszterrel folytatott tárgyalását követően kiderült: Szerbia és Magyarország kormányközi megállapodást köt, amelyben ennek a stratégiai olajipari együttműködésnek a kedvező környezetét fogalmazzák meg és rögzítik azt is, hogy stratégiai, kiemelt jelentőséget tulajdonítunk annak a kőolajvezetéknek is, amely Magyarországot és Szerbiát fogja összekötni. Handanović megerősítette, ez fontos részét képezi majd a NIS orosz részvényeinek felvásárlását célzó transzfernek.
-- Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy a MOL tárgyalásai a tulajdonos Gazprom Nyefttel és a szerb kormánnyal is jól haladnak. A közeli napokban jó eséllyel várható az első fontos mérföldkő a jelenlegi többségi tulajdonos és a MOL közötti tárgyalásokban. Az első fontos megállapodás már a következő napokban létrejöhet a Gazprom Nyefty és a MOL között – hangsúlyozta Szijjártó, majd hozzátette Magyarország kormánya azért támogatja a MOL bevásárlási szándékát a NIS-ben, mert ez egy akkora előrelépést biztosítana a közép-európai térség energiaellátásának biztonsága szempontjából, amihez fogható biztonságban Közép-Európa energiaellátása még soha nem volt, illetve amilyenben lehet, és amilyenben lesz, ha a MOL belép tulajdonosként a szerb piacra.
-- Három szárazföld által körülzárt, kőolaj mezőkben nem túl gazdag ország: Szlovákia, Magyarország és Szerbia kőolajrendszerének összehangolt működése, a pozsonyi, a százhalombattai és a pancsovai kőolajfinomítók integrált működése, mind az energiaellátás biztonsága, mind az energiaárak szempontjából egy olyan helyzetet fog teremteni, amilyen jó helyzetben még soha nem volt a közép-európai térség, az árak és az ellátásbiztonság szempontjából is – emelte ki a miniszter. Elmondta, Magyarország kormánya folyamatos diplomáciai támogatást biztosít a MOL-nak annak érdekében, hogy a MOL a NIS jövőbeni többségi tulajdonosaként tudjon belépni a szerb kőolajpiac működtetésébe.
Nyitókép: Ótos András


