2025. november 10., hétfő

Kovács Elvira: A kormánypárti többség és a VMSZ sem akadályozza a REM tanácsának megválasztását

A köztársasági parlamentben ma folytatódott a vita az Elektronikus Médiumokat Szabályozó Testület (REM) tanácsának tagjaira vonatkozó jelöltlista kapcsán. Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője, a parlament alelnöke a vita során hangsúlyozta: sem a kormánypárti többség, sem a VMSZ nem akadályozza a tanács tagjainak megválasztását.

Kovács Elvira ezzel Ahmedin Škrijeljnek, a Szandzsáki Demokratikus Akció Párt (SDA Sandžaka) képviselőjének kijelentésére reagált, aki arra figyelmeztetett, hogy fontos lenne nem szabotálni a REM Tanácsának teljes összetételére irányuló választási eljárást.

A VMSZ politikusa kiemelte, a kormánypárti többség egyetlen tagja sem blokkolja a folyamatot, és a szavazás napján majd kiderül, ki hogyan dönt.

– A Vajdasági Magyar Szövetség csak azt kéri, hogy fontolják meg annak a két jelöltnek a helyzetét, akik jelenleg nem a nemzeti kisebbségi tanácsok többségének jelöltjei. Kérdezzék meg ezeket a tanácsokat. Csupán emiatt kérjük, hogy rájuk ne szavazzanak, hanem válasszanak meg nyolc tagot a tanácsba, a kilencedik tagra pedig ismételjék meg az eljárást. És kérem, senki ne éljen vissza azzal, amit itt most elmondtam – fogalmazott Kovács Elvira.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Kovács Elvira hangsúlyozta, hogy fontolják meg annak a két jelöltnek a helyzetét, akik jelenleg nem a nemzeti kisebbségi tanácsok többségének jelöltjei (Fotó: Screenshot/YouTube)