Ana Brnabić, a köztársasági parlament elnöke ma Kijevben kijelentette, hogy Szerbia teljes mértékben támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, és hogy a két ország baráti parlamenti csoportjai szorosan együttműködnek ebben, valamint más kérdésekben is.
Brnabić a Verhovna Rada, az ukrán parlament elnökével, Ruszlan Sztefancsukkal tárgyalt, és újságíróknak elmondta, hogy Ukrajna számíthat Szerbiára az európai integráció folyamatában.
Nemanja Starović, európai integrációért felelős miniszter közlése szerint Brnabić arról is beszélt, hogy a Szerbia és Ukrajna közötti, uniós csatlakozással kapcsolatos együttműködési memorandum szövege már elkészült, és reményei szerint hamarosan alá is írják a felek.
A házelnök hangsúlyozta, hogy a szerb állami vezetés – beleértve őt és Aleksandar Vučić elnököt – kiváló kapcsolatot ápol ukrán partnereivel.
Brnabić kiemelte, hogy Szerbia a 2022 februárjában kitört háború kezdete óta jelentős humanitárius és pénzügyi segítséget nyújtott Ukrajnának, amely – szavai szerint – meghaladja az egész Nyugat-Balkánról érkezett támogatás összértékét.
– Ukrajna Szerbia barátja, és mindig számíthat a támogatásunkra – fogalmazott Brnabić, aki meghívta Sztefancsukot Belgrádba hivatalos látogatásra.
Ruszlan Sztefancsuk a közös sajtótájékoztatón megköszönte Brnabić látogatását, és elmondta, hogy számos kétoldalú kérdésről tárgyaltak, beleértve a parlamenti együttműködést és az uniós csatlakozási folyamatot.
– Meggyőződésem, hogy parlamentjeink között erős támogatás és kiváló együttműködés uralkodik – mondta Sztefancsuk.
Nyitókép: A szerb házelnök kijelentette, hogy Szerbia a háború kitörése óta a Nyugat-Balkán államai közül a legnagyobb segítséget nyújtotta Ukrajnának (Fotó: Beta/Peđa Vučković)



