A nemzet legmakacsabbul kitartó és legsokoldalúbb ünnepe, a Szent István-nap virradt ma ránk. Az első magyar keresztény király 1083. évi szentté avatásáig visszanyúló ünnepet semmilyen eltörlési szándék nem volt képes megszüntetni, még ideiglenesen sem.
A török hódoltság idején a keresztény államot megalapító Szent Istvánra emlékezés volt a megmaradás egyik legfőbb szellemi és vallási bástyája azzal együtt, amit ő maga rendelt el követendő például a magyaroknak, amikor fiú utód nélkül a Boldogasszonynak ajánlotta fel fiatal és még törékeny keresztény államát, Magyarországot.
Mária Terézia idején az ereklyéje is hazakerült, miután a Szent Jobb-körmenet az akkor még vallási ünnep elmaradhatatlan részévé vált.
Tilos volt megünnepelni a Bach-korszakban, de néhány évtized múlva már a ’48–49-es szabadságharcot elfojtó Ferenc József nyilvánította munkaszüneti nappá. A kiegyezés időszakában került át Péter-Pálról az aratóünnep, az új kenyér ünnepe Szent István-napra, amely így egy újabb szívhez szóló, de már nem vallási tartalommal gazdagodott. Ebben az időszakban lett a világias elemeket felöltő nap az államalapítás emlékezetévé.
Trianon után a magyarok határokon átívelő egybetartozásának a gondolata is fontos tartalmi elemmé vált. A technológiai előrehaladás jelképeként ekkor, 1927-ben tartották meg az első budapesti tűzijátékot, amely szintén elválaszthatatlanul egybeforrt a Szent István-nappal.
Az ünnep egyetlen átszerkesztői kísérlete találkozott csak a nemzet ellenszegülésével, az, amikor Rákosi Mátyás megpróbálta augusztus 20-át a szovjet mintára készült kommunista magyar alkotmány ünnepévé tenni.
A rendszerváltás után régi formájában éledt újjá az idők során sokarcúvá vált ünnep, amely sokoldalúságával mindenkihez képes szólni, a vallásos embereknek ugyanúgy, mint a nem vallásosaknak, a határon inneni magyaroknak ugyanúgy, mint a határon túliaknak és a Magyarországon élő más nemzetek tagjainak.
Nyitókép: L. Móger Tímea felvétele
