A cikkhez fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el.
Izgalmas kalandban volt részünk a minap: a Magyar Szó csapatával Nagykőrösön, Magyarország első és egyetlen autós szafariparkjában, a Richter Safari Parkban jártunk. Lehetőségünk nyílt arra, hogy a szafari-kisvonattal körbejárjuk a terepet, egészen közel kerülhettünk egyes állatfajokhoz, megsimogathattuk őket. Újra gyermeknek éreztük magunkat, amikor a kezünkből ettek a púpos tevék, a zebrák, a lámák, sőt, még az elefántok és sok más állat is.
Ifj. Richter József alapító-tulajdonossal a park nyújtotta számtalan kikapcsolódási és edukációs lehetőségről, az állatok iránti szeretetéről és a további tervekről beszélgettünk. Elmesélte, hogy 2020-ban Szadán alakult meg a Richter Safari Park, tehát ma már ötéves múltra tekintenek vissza.

Ifj. Richter József, a Safari alapító-tulajdonosa megismerkedik napilapunkkal, a Magyar Szóval (Fotó: Ótos András)
– Miért érezte fontosnak, hogy megnyíljon egy ilyen jellegű szafaripark?
– Régi álmom volt. Cirkuszban nőttem fel, cirkuszos családból származom, és gyermekkorom óta foglalkozom az állatokkal. Nagyjából tizenöt éve jártam elöször Németországban, és egy ottani szafariparkban sikerült megvásárolnom egy zsiráfot. Ekkor találkoztam a szafari-miliővel, és nagyon megtetszett. Éreztem, hogy ezt a világot szeretném majd egy napon Magyarországon is megvalósítani. Az első elképzelésem az volt, hogy majd akkor, amikor nyugdíjba megyek, befejezve a cirkuszos karriert, akkor fogok az állatok részére létrehozni egy menhelyet, vagyis egy szafariparkot. Viszont 2020-ban a koronavírus megállította az életet, nem tarthattunk cirkuszi előadásokat, nem volt bevétel. Akkor már sok állatunk volt, úgy láttam, hogy jobb alkalom nem is lehetne a park megnyitására. A szafariparkokban ugyanis minden család a saját autójában ül, nem találkozik a sok ember, nem érintkeznek, de az állatokat mégis meg tudják nézni. Ekkor nyitottuk meg a szafarit Szadán, a cirkuszunk téli szálláshelyén. Itt még csupán öt hektárnyi területünk volt, sem élménypark, sem ennyi állat nem várta a látogatókat, mint most. Három napra terveztem a megnyitást, aztán akkora sikere lett, hogy egész évben üzemeltünk. Folyamatosan fejlődött a park, és ezt a területet gyorsan kinőttük. Így kerültünk 2022-ben Nagykőrösre, Magyarország közepére, ahol mindenhonnan jól megközelíthetőek vagyunk. Ez már harmincöt hektáros terület, tóval, erdővel, hatalmas kifutóval.

Saját autónkból tudjuk etetni kedvenceinket… (Fotó: Ótos András)

…és a vonatból is (Fotó: Ótos András)
– Milyen állatokkal találkozhatnak a látogatók?
– A Park azzal a céllal jött létre, hogy menedéket nyújtson a cirkuszi állatoknak. Négy évvel ezelőtt hoztam egy döntést arról, hogy a vadállatokat kivonjuk a cirkusz porondjáról. Így az állatok többsége a saját cirkuszomból érkezett ide, de azóta már fogadtunk be tigriseket, oroszlánokat Olaszországból. Franciaországból, Németországból érkeztek elefántok is hozzánk. Legutóbb a majmok a Nyíregyházi Állatkertből érkeztek. Tehát ma már állatkertekkel is együttműködünk. Nagyon fontos a fajkonzerváció, a fajfenntartás. Különböző programokban is részt veszünk. Parkunkban nagyjából négyszáz állat él: elefántok, zsiráfok, zebrák, púpos tevék, majmok, tigrisek, oroszlánok, víziló, láma, kenguru és sok más, kb. húszféle állatfaj képviseli itt magát.

Az elefánttréning mindennapos program a parkban, a tulajdonos igyekszik ott lenni (Fotó: Ótos András)
– Úgy tudjuk, tegnap született egy tevecsikójuk.
– Így van, és ma egy másik is megszületett. Egy órával ezelőtt jött a világra.
– Mit érez ilyenkor?
– Azt érzem, hogy az igazán jó helyen nem csupán élnek az állatok, hanem jól is érzik ott magukat. Fontos szempont számunkra, hogy szaporodjanak is.
– Az állatok mellett milyen egyéb látványosságok és programok várják a látogatóikat?
– Fontosnak tartjuk azt, hogy parkunkban ne csak az állatokat símogathassák a látogatók, hanem, hogy akár egy, vagy több napot is eltölthessenek itt. Van egy élményparkunk, vidámpark, légvárak, dodzsem, de cirkuszi bemutatóval is várjuk az ide érkezőket, naponta kétszer tartunk cirkuszi show-t. Vendégeink láthatnak itt még elefánttréninget és kültéri lengőtrapézshow-t, de lehet a tavon vízibiciklizni is. Tehát az állatsímogatás mellett sok olyan program van, amely egész napos kikapcsolódást nyújt a családoknak – ezért érdemes akár Vajdaságból is eljönni hozzánk. Most már aludni is lehet itt: vannak szafariházaink, amelyeket ki lehet bérelni, akár több napon át is meg tudnak nálunk pihenni.
– Milyen újításokat eszközöltek mostanában?

Legszebb pillanatok (Fotó: Ótos András)
– Törekszünk arra, hogy minden évben újabbnál újabb attrakcióval jelentkezzünk, és hogy új állatfajokat tudjunk tartani. Az idei újdonság a majomtúra. Csaknem ötven galléros pávián érkezett hozzánk, és egyedülálló módon, nálunk be lehet menni a majmok közé.
– Ez hogyan történik?
– A látogatók kényelmesen elhelyezkednek egy rácsos vonatban, amelyik bemegy a majmok közé. Tehát mi nem az állatokat zárjuk rács mögé, hanem az embereket. A rácson keresztül tudják etetni a majmokat, ugyanis felugranak a kocsi tetejére, oldalára.

A cirkuszi mutatványok is a program részei (Fotó: Ótos András)
– Mi a tapasztalatuk: hogyan fogadják ezt a látogatók?
– Úgy látom, mindenki örül. Maradandó élményt nyújt számukra. Folyamatosak az osztálykirándulások, a csapatépítő látogatások, sok a gyermek nálunk, aminek mi is örülünk és ők is jól érzik magukat.
– Hogyan éli meg a nagy sikerét annak, amit felépített?
– Nagyon jó érzés az, hogy öt év alatt ilyen magas szintre el tudtunk jutni, hogy Magyarország egyik meghatározó, turisztikai attrakciója lettünk, abszolút önerőből, nem kaptunk állami támogatást. Egyre többen hallanak rólunk, sokan jönnek külföldről is, így tudunk folyamatosan fejlődni.

Az állatokhoz kisvonat viszi a vendégeket (Fotó: Ótos András)
– Mi áll legközelebb a szívéhez a szafarin belül?
– Talán az állatok, azon belül is az elefántok. Nap mint nap van elefánttréningünk. Ezen szeretek személyesen is részt venni, amikor csak tudok. Sokat jelent az is, amikor új állatok születnek, vagy új állatokat tudunk befogadni.
– Mi a meglátásuk: a látogatók számára mi a legnépszerűbb?
– Nehéz meghatározni. Nyilván a szafaritúra az, amikor saját autóval, vagy a vonattal körbemennek az állatok közt, ilyenkor sárgarépával lehet etetni az állatokat, így bedugják a fejüket az emberek közé, testközeli élményt kapnak a vendégek.
– Említette, hogy cirkuszban nőtt fel, és az életének ma is jelentős része a cirkuszi világ. Hogyan tudja összeegyeztetni a szafarit és a cirkuszt?
– Nagyon nehezen. A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója is vagyok. Július 1-jétől augusztus végéig Balatonlellén lesznek az előadásaink. Ez az ország legnagyobb utazócirkusza, ahol szintén 60-70 ember dolgozik, akárcsak itt, a parkban. Hatalmas kihívás mindenre odafigyelni, és az egészet vezetni, de hála Istennek, működik. A cirkusznak sok mindent köszönhetek: az ismertségemet, de ez a park sem jöhetett volna létre, ha a cirkusz nem létezne. Nem fogom elfelejteni, honnan jöttem, ezért a cirkuszt is addig csináljuk, ameddig csak tudjuk. Édesapám alapította harmincegy éve, és én átvettem tőle.
– Mik a további tervei a szafarit illetően? Tervez-e újabb állatfajokat behozni?
– Minden évben újabb dolgokkal készülünk, olyasmikkel, ami még nem volt Magyarországon. Ez jövőre sem lesz másként. Ezeket nem szoktuk előre elmesélni, majd akkor, amikor véget ér az idei szezon, és jöhetnek az újabb attrakciók.
– Információink szerint tévészereplése lesz, a Sztárboxban lép fel. Hogyan készül erre?
– Ez új kihívás, hiszen ez tévéműsor, de ez egy sportteljesítmény is. Edzésekre kell járnom, fel kell készítenem magamat erre a szerepre őszig. Ez Magyarország legnézettebb tévéműsora. Remélem, jól fogok majd teljesíteni ebben az új kihívásban is.

Nyitókép: Az állatok etetése maradandó élmény (Fotó: Ótos András)