Az Oktatási Minisztérium adatai szerint 133 általános és 69 középiskolában a tanárok 30 százaléka függesztette fel a munkáját. A közlemény szerint 97 iskolában a tanítók 30-70 százaléka függesztette fel a tanítást, 444 általános iskolában pedig több mint 70 százalékuk nem adott elő.
Az összesen 478 középsikolából 69-ben a tanárok 30 százaléka, további 40 középiskolában a 30-70, míg 173-ban oktatási intézményben a tanárok több mint 70 százaléka függesztette fel a munkát. Emellett 125 oktatási intézményben rövidített órákkal zajlott a tanítás.
Miloš Vučević miniszterelnök azt mondta, ma reggeltől az iskolák 37 százalékában teljes a munkaszünet, és hozzátette, hogy az állam kifejezetten az oktatásra fogja fordítani a legnagyobb figyelmet a következő év bérnöveléseit illetően, majd hozzátette, nem léteznek „rejtett pénzek", amit a kormány a sztrájk miatt a bérnövelésekre fordíthatna.
A szerbiai oktatásügyi szakszervezetek képviselői az országos átlagot elérő bérnövelést követelik, valamint azt is, hogy az oktatásban dolgozók, az oktatók és a nem oktatók bérenövelése azonos százalékot tegyen ki.
Nyitókép: pixabay.com