2024. május 18., szombat

Brnabić: Június 2-án lesznek a belgrádi helyhatósági választások

Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke kijelentette, hogy még a mai nap folyamán válaszolni fog a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű ellenzéki lista követeléseire, amelyeket pénteken nyújtottak át írásos formában. Szavai szerint a lehető legkomolyabban foglalkozott a témával, ami az ODIHR-ajánlások alkalmazásának sorrendjével kapcsolatos – írja az N1 hírportál.

Brnabić megismételte, hogy a belgrádi helyhatósági választásokat egész biztosan június 2-án fogják megtartani, a többi községben pedig, ahol július és augusztus folyamán lenne megtartva, még lehet egyeztetni az ellenzékkel a szeptemberre, vagy októberre történő halasztásról, annak érdekében, hogy addig sikerüljön végrehajtani az ODIHR-ajánlásokat.

Nyitókép: Beta