2024. május 9., csütörtök

Folytatódik a Vajdasági Mentorprogram

A Prosperitati Alapítvány és a Nemzetpolitikai Államtitkárság együttműködve a Vajdasági Magyar Vállalkozók Egyesületével negyedik alkalommal indítja el a Vajdasági Mentorprogramot. Célja, hogy összekapcsolja a vajdasági magyar nagyvállalkozókat kis- és középvállalkozó társaikkal, ezzel is hozzájárulva a vajdasági vállalkozói közösség még sikeresebb együttműködéséhez, a vállalkozók közötti tapasztalat- és tudáscseréhez. A Külhoni Mentorprogramot a Prosperitati Alapítvánnyal közösen indította el 2019-ben Vajdaságban a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság, amely ezt követően Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján, Horvátországban és Muravidéken is megvalósította.

A Vajdasági Mentorprogram negyedik évada már a tizenkettedik Kárpát-medencei programévad tanulságaival és tapasztalataival várja a vajdasági tapasztalt nagyvállalkozókat, hogy mentorként csatlakozzanak a közel 1000 tagú, a Külhoni Mentorprogramban résztvevő Kárpát-medencei vállalkozói közösségünkhöz. A Mentorprogram stratégiai célja, hogy támogassuk a külhoni magyar vállalkozók együttműködését, ezáltal szülőföldön maradását és boldogulását, írta a Facebookon Juhász Bálint, a prosperitati Alapítvány ügyvezetője. 

A mentorok és mentoráltak közti tudásátadással párhuzamosan a program során vállalkozásfejlesztő képzési napokat és coachingtechnikák elsajátítását elősegítő műhelymunkákat is biztosítanak, miközben egy összetartó, vajdasági vállalkozói közösséget építenek, fogalmazott.

A mentorprogramban résztvevők létszáma korlátozott, a részvétel regisztrációval nem automatikus. Regisztrálni 2024. április 30. 14 óráig lehetséges ezen a linken.

A program népszerűsítésére és a közös célok meghatározására toborzó eseményt szerveznek.

2024. április 12. pénteken, 16 órától, Szabadkán az Artist Hotelben

2024. április 17. szerdán, 16 órától, Újvidéken a Queen Hotelben

A toborzó programban résztvevők létszáma korlátozott, a részvétel regisztrációval nem automatikus.

Regisztrálni 2024. április 11. 14 óráig lehetséges ezen a linken

 

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)