2024. május 9., csütörtök

Szerbia egyre sikeresebb a mesterséges intelligencia területén

A szerb kormány új stratégiát készít a mesterséges intelligencia (AI) további fejlesztésére, amely az év derekáig kész lesz, és a 2030-ig terjedő időszakot érinti. A cél, hogy Szerbia az elkövetkező években akár vezető szerephez jusson a Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért (GPAI) nemzetközi szervezetben – jelentette ki Stefan Badža, a kormányfői kabinet különleges projektumokkal megbízott munkacsoportjának vezetője.

Badža szerint a 2026-os év végéig legalább 70 millió euró értékű befektetések vannak tervben. 

– 30 millió euró értékben vásárolunk szuperszámítógépeket, amellyel Délkelet-Európában vezető szerephez jutunk, a startup vállalatokra és a kutatási projektekre 20 millió eurót határoztunk meg, ugyanekkora összeget tervezünk befektetni szoftver vásárlására és szoftverfejlesztésre – mondta Badža, majd hozzátette, hogy ezzel a mesterséges intelligencia használata lehetséges lesz az egészségügyben, az energetikában, a szállításban és előrelendíti ezen szektorok működését.

Idén az újvidéki Mesterséges Intelligencia Intézeten kerül megszervezésre a gépi tanulás nyári iskolája, amely nemzetközi kutatókat és globális vezetőket fog összegyűjteni, akiktől egyetemistáink és tudósaink új tudást szerezhetnek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kérdésekben.  

A Globális Partnerség a Mesterséges Intelligenciáért nemzetközi szervezet Emmanuel Macron és Justin Trudeau kezdeményezésére jött létre 2020-ban, a hét legfejlettebb ipari ország (G7) támogatásával, és jelenleg 29 tagot számlál. Szerbia 2022. óta tagja a szervezetnek.

Aleksandar Vučić szerb köztársasági elnök korábbi kijelentése szerint március 5-én választják meg a szervezet soros elnöklőjét és Szerbia a főesélyesek között van – írja a Vajdasági RTV.

Nyitókép: Pixabay/Vajdasági RTV