2024. május 9., csütörtök

Új felszerelést kapott a verbászi egészségház

Az intézményben a várandósiskola mellett hamarosan szülők iskolája is működik

A népesedéspolitikai program fejlesztése keretében Verbász község, valamint a családügyi és demográfiai minisztérium több mint egymillió dinár értékben gondoskodott eszközökről felszerelés vásárlására a Veljko Vlahović Egészségügyi Központ sürgősségi osztálya számára. Főleg számítógépekről és videós felszerelésről, továbbá a szülői ismeretek elsajátítását és az újszülöttek jó gondozását szolgáló különféle segédeszközökről van szó. A támogatásról szólva Tijana Aleksić, Verbász polgármester-helyettese elmondta, a gyerekekről és a családról való gondoskodás és a jobb demográfiai kép az önkormányzat egyik legfontosabb feladata.

− Az eszközök értéke 1 millió 266 ezer dinár, ebből a családügyi és demográfiai minisztérium 760 ezer dinárt, az önkormányzat pedig 506 ezer dinárt különített el. A felszerelés a leendő szülőket segíti abban, hogy sikeresebben megbirkózzanak a rájuk váró kihívásokkal. Az önkormányzat folytatja az egészségügybe történő folyamatos beruházást, a költségvetésből idén erre a célra 38 millió dinárt különítettünk el. Kiemelném továbbá, hogy az elmúlt egy évtized alatt a község területén az egészségügyet 184 millió dinárral támogattuk – mondta Tijana Aleksić.

Az új felszerelést először Goran Đurović, az intézmény igazgatója köszönte meg, aki kiemelte, az értékes és jó minőségű berendezéseknek köszönhetően érezhetően javul és sokkal gördülékenyebb lesz az alkalmazottak munkája.

− A kapott felszerelés az Egészségügyi Központ, az önkormányzat, valamint a Mira Nedić által vezetett általános közigazgatási és társadalmi tevékenységek osztálya közötti kiváló együttműködés eredménye. Köszönet mindazoknak, akik bekapcsolódtak bármelyik akcióba, amelyek célja az egészségügyi központ által nyújtott szolgáltatások minőségének javítása – fogalmazott Đurović.

Az eszközök átadásán elhangzott, a felszerelés egy részét az egészségház keretében tíz éve működő várandósiskolának adják. Tatjana Radović Tadić védőnő elmondta, a várandósiskola évente tíz, 5−8 fős csoporttal dolgozik.

− A kapott berendezéseknek köszönhetően újdonságot is bevezetünk, a várandósiskola mellett hamarosan megalakul a szülők iskolája, amelybe a kismamák mellé az apákat is bevonjuk, ugyanis fontos számunkra a kiegyensúlyozott szülői nevelés. Az apáknak lehetőségük lesz végigkísérni a szülési folyamatot és elsajátítani az alapvető babagondozási tudnivalókat – magyarázta a védőnő.

Hozzátette, a már említettek mellett az új felszerelés nyújtotta lehetőségek könnyebb elsajátítása végett különböző bemutatókat szerveznek, hogy az új családtag körüli teendők szakszerűbben és zökkenőmentesebben megvalósuljanak. 

Nyitókép: Az új felszerelés egy része már az egészségházban van. Balról jobbra: Tijana Aleksić, Goran Đurović, Mira Nedić és Tatjana Radović Tadić (Paraczky László felvétele)