2024. május 9., csütörtök

Az újvidéki gazdák fokozzák a blokádokat

Az újvidéki gazdák a további radikalizálódás jeleként a tiltakozás harmadik napján fokozzák a blokádokat, mert a szerb kormány és az illetékes minisztérium hallgat követeléseikről. Újvidéken folytatódik a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) újvidéki finomítójának blokádja, és nincs hír arról, hogy a traktorok elmozdulnának a kapuktól, így harmadik napja nem történhet meg a tartályok be- és kiszállítása az üzem területén.

Az újvidéki tiltakozás felerősödését az jelenti, hogy a traktoros gazdálkodók egy része 11, 13 és 15 órakor, egy órán keresztül lassan körbe fog hajtani a Finomítótól nem messze lévő körforgalomban, a Shanghai felőli fordulónál. Mindezt már tegnap megtették fél órán át, és a forgalom azonnal feltorlódott, ugyanis ez a körforgalom köti össze Újvidéket a Belgrádba és Szabadkára vezető autópályával, valamint a Nagybecskerek felé vezető főúttal.

Azt is közölték, november 16-án, csütörtökön traktoros kivonulást terveznek Újvidék belvárosába, ugyanis kihirdették a tartományi képviselőház ülését. A csütörtöki traktoros megmozdulás pontos ideje még nem ismert, de feltételezések szerint 10 óra tájékára tehető. Vajdaság más részein várhatóan szintén folytatódnak a blokádok, így hosszabb időre lezárják az utakat, tiltakozó akciókat is szerveznek, és általánosságban véve a blokádok kiterjesztésén dolgoznak. Ennek részletei a nap további részében válnak majd ismertté. Az elmúlt napokban blokádok voltak Csenta, Szerbcsernye, Požarevac, Szabadka, Aradi, Nagykikinda, Stara Pazova, Petrőc, Palánka, Dunacséb, Bácstóváros, Dunagálos, Pancsova, Homokbálványos és más helyeken is – olvasható a 021 portálon.

A gazdák megemlítették, hogy sok helyen próbálták megszervezni a megmozdulásokat, azonban a fenyegetések, zsarolások miatt azokat sokan feladták. A szervezők remélik, hogy a rájuk nehezedő nyomás ellenére kollégáik továbbra is csatlakoznak hozzájuk.

Nyitókép: Ótos András felvétele