2024. május 9., csütörtök

Gašić: Tisztán hallottuk az üzenetet!

– Tisztán hallottuk és értettük az üzenetet, amelyet Aleksandar Vučić államfő fogalmazott meg, ezért a belügyminisztérium az elkövetkező időszakban mindent elkövet annak érdekében, hogy Szerbia minden miliméterén biztonságban érezhessék magukat a polgárok – írja a közleményben, melyet a belügyminisztérium adott ki, reagálva az államfő nyilatkozatára, miszerint a katonaság fog véget vetni a migránsok okozta incidenseknek, ha erre a belügyi szervek nem képesek.

A közleményben azt is írják, az éjszaka folyamán is intézkedtek Szabadka környékén, ezen felül Dejan Luković tábornok vezetésével nagy szabású akció kezdődött, amelynek folyamán Szabadka, Nagykikinda, Zombor területéről eltávolítják majd az incidenseket okozó migránsokat, ellenőrzik majd a hoszteleket, moteleket, hoteleket, és szigorúan ellenőriznek minden személyt, aki ezeken a helyeken húzta meg magát.

Bratislav Gašić belügyminiszter a közleményben kiemelte, a taxisok autóit is elkobozzák, mivel ezekkel a járművekkel jelentős bűnrészességet vállaltak embercsempészet bűntettében. 

Az említett városokban jelentős létszámban vannak jelen a belügyi szervek speciális egységei is, emellett egyeztettek a magyar határrendészeti szervekkel is, hogy a Magyarország területén elfogott migránsokat ne engedjék csak egyszerűen el miután visszatoloncolták őket, hanem értesítik majd a szerbiai belügyi szerveket, akik gondoskodnak majd elszállításukról – hangsúlyozta Bratiszlav Gašić miniszter közleményében.

Mint arról korábban beszámoltunk, péntekre virradóra lövöldözésre ébredtek a horgosiak. Az egykori Bácska mezőgazdasági birtok elhagyatott épületeiben az ott tanyázó migránsok számoltak le egymással. A nagykikindai rendőrség megerősítette, hogy a lövöldözésben a helyszínen három migráns vesztette életét, egy pedig megsebesült.

Az esettel kapcsolatban reagált Aleksandar Vučić államfő is.

Nyitókép: Bratislav Gašić (a Beta archív felvétele)