2024. május 9., csütörtök

Isznak és vezetnek

Minden negyedik nap egy fiatal veszíti életét a közutakon

Nehéz a fiatalokat arról meggyőzni, hogy mennyire fontos az óvatosság a közlekedésben, illetve arról is, hogy ők a legkiszolgáltatottabbak – állítja Veljko Ćurčić, a Közlekedésbiztonsági Ügynökség munkatársa. Rámutatott, évente mintegy 100 fiatal veszíti életét közlekedési balesetekben, és mintegy 6100-an sérülnek meg. Vagyis minden negyedik nap egy fiatal élettel kevesebb van, miközben naponta 17 fiatal sérül meg a közutakon. Ćurčić kiemelte, kétségbeejtő adat, hogy a fiatalok negyede nem rendelkezik vezetői engedéllyel.

Veljko Ćurčić a Tanjug hírügynökségnek adott nyilatkozatában rámutatott, hogy a fiataloknál a közlekedésben sokszor eluralkodik a hamis önbizalom, a bizonyítási vágy és az a tudat, hogy mindenre képesek. Szavai szerint nehéz őket megközelíteni, így különböző oktatásokon és rövid filmeken keresztül próbálják eljuttatni hozzájuk a szükséges információkat.

–  Nehéz nekik elmagyarázni, hogy az óránkénti 60 kilométeres sebességnél a féktáv 40 méter, vagyis 11 autóhossz. Ha ilyen a sebességgel csapódik az autó falnak, az olyan, mintha egy elefánt esett volna az autóra 10 méter magasságból – emelte ki a szakember, majd hozzátette, hogy a fiatalokat nagyon sok minden foglalkoztatja, a közlekedési szakemberek arra törekednek, hogy a közlekedést tegyék a legfontosabb helyre, hiszen a statisztikai adatok arra mutatnak rá, hogy ők vannak a legtöbb veszélynek kitéve.

A balesetek leggyakoribb oka a mértéktelen alkoholfogyasztás. Ćurčić hangsúlyozta, hogy a kezdő vezetői engedéllyel rendelkezők az első évben egy csepp alkoholt sem fogyaszthatnak, ha vezetnek. Így az esti szórakozásból hazamenet az lenne a legjobb, ha alternatív megoldásokban gondolkodnának: busszal vagy taxival utaznának haza, vagy valaki értük menne, hangsúlyozta.

Nyitókép: Illusztráció (Pixabay)