2024. május 12., vasárnap

Ma van az állatok világnapja

Az állatok védelmére és az élővilág sokszínűségének fontosságára hívja fel a figyelmet az állatok világnapja, amelyet 1931. óta október 4-én ünnepelnek világszerte.

Az 1931-ben, Firenzében megtartott környezetvédelmi konferencia nyilvánította október 4-ét, Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet védőszentjének emléknapját az állatok világnapjává – idézi fel Magyarország Agrárminisztériuma közleménye.

Manapság a vadon élő állatfajokat az élőhelyeik pusztulása mellett leginkább a határokon átnyúló, illegális kereskedelem veszélyezteti, amely fajok tömegének kipusztulásáért felelős, óriási gazdasági károkat okoz, és a Föld egyes régióinak biztonságát is veszélyezteti. Ez nemcsak a természetre, a biológiai sokféleségre, a védett fajokra és az élőhelyekre jelent fenyegetést, hanem az emberi társadalmakra is.

Az agrártárca rámutat: az egyezmény 50. évfordulóján fontos felhívni a figyelmet a vadon élő állatok és növények védelme érdekében végzett tevékenységre, valamint arra, hogy ezt a munkát folytatni kell, és még nagyobb hangsúlyt kell fordítani az illegális kereskedelem felszámolására világszerte.

Ehhez az országok, az érintett hatóságok, a vadon élő fajok védelmével foglalkozó szervezetek, valamint a társadalom szoros együttműködésére van szükség, amely alapvető fontosságú az egyes természetvédelmi intézkedések sikeréhez, és általában az állatok hatékony védelméhez egyaránt.

Nyitókép: Pixabay