2025. július 9., szerda

Ötvenhat négyzetméter magyar kultúra

A megnyitásra várakozók egyik csoportja (fotó: Fekete J. József)

November 21-én vehették birtokukba a verbászi Szirmai Károly Művelődési Egyesület tagjai az egyesület felújított és kibővített székházát. Az önkéntes munkával kitatarozott épület elé szobrot terveznek, és számolnak a városban épülő művelődési ház nyújtotta lehetőségekkel is. Az átadáson kiderült, az eredeti alapterület kétharmadával megnövelt művelődési otthon továbbra is kicsi, hiszen állóhely is alig jutott a tagságnak és a meghívottaknak.

Augusztus 12-én fogtunk bele a munkába, és november 20-án, vasárnap meszeltük be a graffitikkel elcsúfított külső részt. Rengeteg munka volt: két belső falat ki kellett venni, hármat fölépíteni, a mosdót kialakítani, a központi fűtést átalakítani, a csővezetékeket lefektetni, meszelni, festeni, s a végső csinosítást három nappal ezelőtt fejeztük be – számolt be az elvégzett munkáról Hájik Árpád, az egyesület elnöke, aki azt is elmondta, hogy a renoválás 220 000 dinárba került. – Több mint egy esztendeig keményen spóroltunk, majd belevágtunk az építkezésbe. Amikor a városvezetés látta, hogy nem légvárat terveztünk, hanem keményen megfogtuk a munka végét, 150 000 dinárral támogatta a fölújítást. Azóta az önkormányzattal újabb párbeszédet kezdeményeztünk arról, hogy az egyesület épülete előtt állítjuk majd fel Szirmai Károly szobrát, sőt néhány padot is elhelyezünk az itt található kis parkban, hogy az egyesület környékét is szebbé tegyük. Verbászon ugyanis jelenleg három egykori harcos emlékszobra áll, valamint a zsidó hitközség emlékműve, és Veljko Vlahović egészségügyi dolgozó szobra az egészségház udvarán, de egyetlen, a kultúrához kötődő köztéri alkotás sincs. Európa országait járva még a legkisebb, 1500–2000 fős településeken is a helyhez kötődő alkotók szobraival találkozhatunk, hát miért ne lenne ilyen Verbászon is?

Fellépésre vár az asszonykórus

A felújított egyesületi ház falára felkerült Szirmai Károly emléktáblája, amit az utolsó pillanatban sikerült megmenteni. A helyi kekszgyár ugyanis megvásárolta az író egykori házát, amit lebontottak, így az emléktábla vagy a szemétben, vagy a színesfém-felvásárlóknál kötött volna ki. Verbászon egyébként egy másik emléktábla jelzi, hogy melyik házból lett eltemetve Szirmai, és utcát is neveztek el róla.

A művelődési egyesület legnépesebb szakosztálya a kézimunkacsoport, mellette működik a színjátszó csoport, de vannak gyermekszínjátszói, valamint énekkara és zenekara is. Eddig mindannyian a két helyiségre osztott, 24 négyzetméteres épületben dolgoztak, próbáltak, szükség esetén pedig bekéredzkedtek más egyesületek, illetve intézmények nagyobb termeibe. A kibővített székházban immár minden próbát megtarthatnak, csak föllépésekre nem alkalmas, mert ahhoz színpad is kellene.

– A verbászi magyarságnak bezzeg volt színpada meg nyári színpada is, az 1500 négyzetméteres Magyar Otthon – meséli az egyesület elnöke. – Azt az épületet 1954-ben az akkori szocialista vezetés elkobozta, kiköltöztették az ott lakó iskolaigazgatót és tanárokat, a színháztermet üzlethelyiségekké alakították, a könyvtár állományát azonban szerencsére sikerült megmenteni – hallottuk Hájik Árpádtól.

Valka Károly, Pál Károly, Hájik Árpád, dr. Željko Vidović, ft. Szabadi Károly és ft. Fuderer László

A fölújítási munkálatok oroszlánrészét az egyesület elnöke, valamint Dognár János műkedvelő színész végezte el.

– Óriási jelentősége van ennek a fölújításnak a verbászi magyarság számára, hiszen az eddigi helyett immár 56 négyzetméteres, kulturált körülményeket biztosító létesítmény áll rendelkezésére – mondta Dognár. – Becsületes és kemény munkával hoztuk rendbe az épületet, amelyben eddig még illemhely sem volt. Általában heten-nyolcan dolgoztunk az építkezésen, több volt a látogató, mint a munkás, de sikerült megcsinálni. Úgy vélem, nem kis dolog, amit tettünk. Emellett büszke vagyok arra is, hogy az újjáalakult színjátszó csoportunk immár az ötödik előadását készíti, s a mostanit, miként az előzőt is, a szenttamási Robotka István rendezi.

– Verbásznak sajnos húsz éve nincsen művelődési háza, így a művelődési egyesületek magukra vannak utalva, maguknak kellett megteremteniük azokat a körülményeket, amelyek közepette készületnek, gyakorolhatnak, társaloghatnak, találkozhatnak – nyilatkozta dr. Željko Vidović polgármester. – A jövő áprilisban-májusban elkészül az új kultúrház, és akkor az egyesületek átköltözhetnek, jobb feltételek között működhetnek. A Szirmai Károly egyesület tagjai nagyon kevés pénzből, rengeteg munkával, hatalmas optimizmussal és lelkesedéssel újították fel otthonukat. A munka során megmutatkozó töretlen lendületük manapság ritkán tapasztalható érték.

A megmentett emléktáblát dr. Željko Vidović polgármester és ft. Szabadi Károly leplezte le

A város fiatal polgármesterétől azt is megtudtuk, hogy maga is a később Szirmai Károly nevét felvevő magyar egyesületben kezdte kulturális pályafutását, az ott működő zenekarban gitározott.

Magyar ember Magyar Szót érdemel