A civil szervezetek és a politikum közös pontjai meghatározásának céljából szervezett tanácskozást az elmúlt pénteken Zomborban a Dunatáj Egyesülés Nyugat-Bácska Régiófejlesztéséért . A Hagyományőrző egyesületek tanácskozása címen meghirdetett rendezvényen voltaképpen a régió teljes civil szférája képviseltette magát. A Magyar Nemzeti Tanács civil stratégiájáról Zsoldos Ferenc , az MNT alelnöke tartott előadást.
Dévavári Zoltán, a VMSZ alelnöke felszólalásában kiemelte, hogy az utóbbi két évtizedben az állandó létküzdelem háttérbe szorította a politikum és a civil szféra egymásrautaltságának kérdését, aminek fontossága inkább az utóbbi négy évben vált nyilvánvalóvá. A gazdasági haladás, a vállalkozásfejlesztés lehet az egyik erő, ami lassíthatja a vajdasági magyarságot érintő negatív demográfiai folyamatokat. Dévavári prioritási feladatként jelölte meg, hogy a kistérségi, regionális fejlesztési terveket helyben dolgozzák ki, mert ott ismerik az igényeket és a lehetőségeket, a politikum pedig nem lehet mindenütt folyamatosan jelen. Egyebek közt arra is emlékeztetett, hogy a politikum kötelessége a majdan szülőföldjükre visszatérő fiatalok külföldi képzésének segítése, amire konkrét lehetőségeket is felhozott.
Kovács Krisztina, a Szekeres László Alapítvány kuratóriumi titkára kimerítően tájékoztatta a jelenlévőket az alapítványnál, illetve a Bethlen Gábor Alapnál elnyerhető támogatások pályázati feltételeiről, módjáról és gyakorlati kérdéseiről.
Józsa László, az alapítvány kuratóriumi elnöke ezzel kapcsolatosan kihangsúlyozta, hogy csupán kritikával lehet illetni azt, ahogyan a Bethlen Gábor Alap elkomplikálta a pályázás rendszerét. A kérelmezés és elszámolás túlbonyolított eljárása miatt több pályázó is lemondott a támogatás összegéről, mert az nem áll arányban a vele járó eszméletlen adminisztrációval. Józsa azt is elmondta, hogy az Alapnál kezdeményezte, hogy bár a kis összegű támogatások esetében térjenek vissza a Szülőföld Alap gyakorlatához, ami a végső támogatott szempontjából felhasználóbarátnak minősült. Azt is felrótta, hogy a pályázatok még a nyáron elbírálásra kerültek, de van, akinek csak most folyósítják az elnyert összeget. Ők az árfolyam ingadozása miatt 25 %-ot veszítettek az elnyert összegből. Meggyőződését fejezte ki, hogy a pályáztatásban jelentős engedmények nem várhatók, továbbra is kemény és szigorú lesz a rendszer.
A Vajdasági Fejlesztési Háló elnöke, Bunford Tivadar arról szólt, hogy a Háló azokon a területeken kíván működni, amelyek nem tartoznak az MNT illetékességi körébe. A Háló által indított projektmenedzseri tanfolyamra négyszeres volt a túljelentkezés, hasonló képzések a továbbiakban is lesznek, például szakmentorok vezetésével, akik megtanítják a fiatal vállalkozókat az üzleti életre, és ennek támogatására egy tanácsadó irodát is létrehoznak – mondta egyebek közt Bunford.
