A tartományi szervek szerint Vajdaság vizeinek szennyezéséért nyolcvan százalékban az élelmiszeripar felelős. A tartományban összesen 447 környezetszennyező létesítményt tartanak nyilván, közülük mintegy háromszáz egyáltalán nem tisztítja az általa kibocsátott szennyvizet.
A lesújtó adatokat Nada Lazić, tartományi urbanisztikai és környezetvédelmi titkárhelyettes ismertette a zombori körzeti gazdasági kamarában rendezett tanácskozáson.
– Legveszélyeztetettebbek az öntisztulásra képtelen felszíni vizek, például a Verbász és Bezdán közti csatorna, ami egyben Európa legszennyezettebb folyóvize. Az összes felszíni szennyeződés veszélyezteti Vajdaság teljes ivóvízbázisát – közölte a titkárhelyettes.
A környezetkárosítás mértékére jelentősen kihat, hogy a tartomány 465 települése közül mindössze 44 rendelkezik valamiféle szennyvízcsatorna-hálózattal, valamint, hogy a 22 meglévő szennyvíztisztító üzemnek mindössze fele működik.
Ahhoz, hogy a tartomány környezetvédelmi állapota tisztességes szintre kerüljön, 2030-ig 10,6 milliárd eurót kellene beruházni ebbe a szférába!
Veljko Komad, a tartományi mezőgazdasági titkár tanácsosa szerint Nyugat-Bácska eddig nem jeleskedett különösebben a tartományban a környezetvédelem céljaira rendelkezésre álló összegek felhasználásában. Elmondta, hogy 2003 és 2011 között Vajdaság vízellátásába több mint egymilliárd dinárt fektettek be. Nyugat-Bácskában ez alatt az idő alatt a legértékesebb vízgazdálkodási projektumot Bácskertes nyerte el 17 millió dináros összegben. A nyolc év alatt Kúla 47 milliót ruházott be tartományi pénzekből a vízgazdálkodásba, Hódság 27 milliót, Zombor pedig mindössze 15 milliót.
A tanácskozás résztvevői, azon túlmenően, hogy aggasztó adatokat hallhattak a nemtörődömség miatt elherdált természeti kincsünkről, az egyre fogyó egészséges ivóvízről, megismerkedhettek a cseh Ecofluid cég környezetbarát, biológiai alapú szennyvíztisztító technológiájával is.
