Két éven belül vezetékes gázhoz jutnak a közigazgatásilag Zombor városához tartozó falvak. Erről tegnap írt alá háromoldalú megállapodást Nemanja Delić polgármester Dušan Bajatovićtyal, a Srbijagas közvállalat vezérigazgatójával, valamint Vlado Bobarral, a Bobar-Beška Kft. igazgatójával. A beruházás áfa nélküli összértéke megközelíti a 23 millió eurót. A megállapodás értelmében 2013. december 31-éig minden zombori faluba el kell jutnia a vezetékes gáznak.
KILENC ÉVEN ÁT MI SEM TÖRTÉNT
Az elmúlt kilenc esztendőben csupán az ipari zónába és a város területének jelentős részébe vezették be a gázt, a falvakba viszont nem. A vezetékes gázzal az 1999-ben létrehozott Sombor-gas vállalat gazdálkodik a város területén. Ez a vállalat 2002-ben a zágrábi Montmontaža cég többségi tulajdonába került, amely ma a vagyon 67 százalékát birtokolja. Noha a stratégiai partnerségről kötött megállapodás szerint a Sombor-gasnak kellett volna kiépítenie a falusi vezetékeket is, erre kilenc év alatt nem került sor. A városi tanács éppen ezért nem utasította vissza a Srbijagas ajánlatát, miszerint a városhoz tartozó mind a 15 faluba bevezeti a gázt, és a munka ráeső részét nem fizetteti meg.
– A döntéskor figyelembe vettük, hogy Apatin község a Srbijagas vállalatot bízta meg a falusi vezetékek kiépítésével, és e téren messze megelőzte Zombort – nyilatkozta Nemanja Delić polgármester. – Fontos, hogy ez az energiahordozó eljusson a falvakba, nemcsak az ott élő polgárok kényelme érdekében, hanem azért, hogy az iskolákat, óvodákat, egészségházakat gázzal fűthessék.
A falusi gázvezetékek tervdokumentációja már elkészült, a főprojektumot viszont csupán Kerény és Csonoplya esetében fejezték be.
MI ÉPÜL A BERUHÁZÁS SORÁN?
A már meglévő, Boldogasszonyfalva–Zombor gázvezeték mellett magasnyomású vezeték épül Kerényig, az látja majd el Bácsgyulafalvát, Csonoplyát, Sárit, Nemesmiliticset, Őrszállást és Regőcét is. Az elosztó és mérőállomások mellett közel száz kilométer hosszú középnyomású vezetéket, 26 km alacsony nyomásút, valamint 490 kilométernyi elosztó vezetéket kell megépíteni. Amennyiben a 2falvakban minden háztartás csatlakozna a vezetékre, összesen még 180 kilométer hosszúságban kellene majd lefektetni a bekötő csöveket.
NEM DRÁGUL A TÁVHŐ
A zombori Energana Távfűtő Művek novemberben biztosan nem drágítja szolgáltatását. Milan Dozet, a hőtelep igazgatója elmondta, hogy sem a Sombor-gas, sem a Srbijagas nem adott még új árjegyzéket, így még az sem biztos, hogy az ipari fogyasztókat érintő 15 százalékos gázáremelés vonatkozik-e a hőtelepekre is, vagy azok valamiféle kivételezet helyzetben lesznek. A kérdésről mindenesetre tárgyalnak a hőtelepek gazdasági egyesülésének hétvégi ülésén.
A múlt héten átadott új zombori hőtelep elsődleges üzemanyaga a földgáz, ami 70 százalékban jelenik meg a távhőszolgáltatás költségeiben, így árának módosulása kihat a fogyasztói árakra is.
A polgárok jó törlesztők |
