2024. május 9., csütörtök

Felborult egy emelődaru, amely az ammóniát szállító tartályvagonokat mozgatta

Vladan Vasić piroti polgármester az N1-nek megerősítette, hogy tényleg felborult a bolgár cég egyik daruja, amely a Pirot közelében maradt, ammóniát szállító tehervonat felborult vagonjait mozgatta.

Hozzátette, hogy folytatódott a tizenharmadik vagon mozgatása, a felborult daru szerencsére nem veszélyeztette a megmaradt vagonokat.

Még három vagonból kell átönteni az ammóniát, és a becslések szerint ez a munka az elkövetkező két napon belül befejeződhet.

A tervek szerint megjavítják a Pirot felé vezető vasutat, így a vegyi balesetet követő harmadik héten teljesen elszállítják a veszélyes rakományt arról a helyről, ahol felborultak a vagonok. A Pirot melletti Staničenje falunál, december 25-én történt baleset után több mint 50-en kerültek kórházba ammóniamérgezés miatt. A piroti alapfokú ügyészség két halálesetet vizsgál.

Nyitókép: Miljana Isailović/Nova.rs