2024. május 12., vasárnap

Ismét vitatott a rendőrségről szóló törvénytervezet

Újra visszavonták a döntéshozatali eljárásból azt a korábban már vitatott törvénytervezetet, amellyel kiterjesztenék a belügyi szervek hatáskörét – írja a szerb sajtó. A szabályozás visszavonását Ana Brnabić kormányfő javasolta, miután egyeztetett Bratislav Gašić belügyminiszterrel.

A szerb állam közleménye szerint a kormányfő az elmúlt időszakban több illetékes szervezettel is találkozott, és a tárgyalások arra a következtetésre juttatták, hogy a rendőrségről szóló törvénytervezeten még dolgozni kell. A cél ugyanis az, hogy a közvélemény részletesen is megismerje és megértse a rendelkezések lényegét, amelyek az állampolgárok biztonságát szavatolják – áll az értesítésben.

Emlékeztetőül: az eddigiekben két közvitát tartottak az említett törvénytervezetről, egyet Újvidéken, egyet pedig Nišben. A találkozókon a szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a törvénytervezet több pontja továbbra is vitatható: többek között bírálták a lakosok biometrikus ellenőrzéséről szóló rendeleteket, ahogyan azt is, hogy az új szabályozás szerint a rendőrség bírósági végzés nélkül is végezhet házkutatást.

Ahogyan arról korábban is beszámoltunk, a vitatott törvénytervezetet az államfő kérésére már tavaly visszavonták a döntéshozatali eljárásból. Az átdolgozott változat viszont idén visszakerült a döntéshozók asztalára.

Nyitókép: Archív fotó (Beta)