2024. október 13., vasárnap

Örömet és hitet hozzon az ünnep!

Örömet, jó egészséget, nyugalmat és egy jobb, sikeresebb jövőbe vetett erős hitet hozzon el e nagy ünnep, fogalmazott karácsonyi köszöntőjében Pásztor István, a tartományi képviselőház elnöke. A karácsonyi ünnepek alatt jusson eszünkbe szeretetet adni mindenkinek, vigasztalást mindazoknak, akiknek szükségük van rá, jegyezte meg, s hozzáfűzte, tegyünk egy lépést minden egyes nap azért, hogy magunk jobb emberré váljunk szeretteink számára, de önmagunk számára is. Mindenkinek boldog karácsonyt kívánt, aki most ünnepli e keresztény ünnepet.

Az államvezetőség tagjai ugyancsak köszöntötték a karácsonyt ünneplőket. Aleksandar Vučić köztársasági elnök és Ana Brnabić kormányfő is köszöntőt intézett Német László belgrádi metropolita érsekhez. Az államfő megjegyezte, Krisztus születésének ünnepe a békesség szimbólumának számít, az együttműködésnek, egymás tiszteletben tartásának a jelképe. A kormányfő azt írta, az együvé tartozásnak és az empátiának a hagyományát kell tovább ápolnunk, erre emlékeztet minket a karácsony.