Négy hónappal Zoran Đinđić miniszterelnök halála után, 2003 júliusában alapították meg a szerbiai Háborús Bűnök Ügyészségét a volt Jugoszlávia területén 1991. január 1-étől véghezvitt háborús bűnök elkövetőinek felkutatása és felelősségre vonása céljából. A törvényhatóság több mint négyéves működése során 113 személy ellen folytattak eljárást, ebből 57-et elítéltek. 6 ügyben hoztak ítéletet, 2-ben jogerős ítélet született. Jelenleg 16 tárgyalás és nyolc vizsgálat folyik. Az említett eljárások több mint 2300 áldozat, civil és hadifogoly tragikus történetéhez kapcsolódnak.
Ezek a számok önmagukért beszélnek, akkor láthatjuk ezt igazán, ha egybevetjük a munkánkat a hágai ügyészségével, ahol eddig 161 vádlott ellen folytattak eljárást. Az olyan súlyos ügyekkel, tömeges bűntényekkel kapcsolatos tényfeltárás és felelősségre vonás is a feladataink közé tartozik, mint amilyen például a több mint 200 áldozattal járó ovčarai mészárlás, vagy a több mint 600 emberéletet kioltó zvorniki háborús bűncselekmények ügye, a batajnicai tömegsírokkal kapcsolatos ügy, a több mint 800 itt eltemetett áldozattal – fejtette ki lapunknak nyilatkozva Bruno Vekarić, a Háborús Bűnök Ügyészségének főtanácsosa, az ügyészség szóvivője.
n Mit gondol, a háborús bűnök föltárására létrehozott hivatal munkája végzéséhez elegendő kapacitással rendelkezik?
A Legfelsőbb Bíróság döntése alapján miért kellett megismételni az ovčarai ügy tárgyalását?
– A Legfelsőbb Bíróság döntését furcsa elvi állásfoglalással támasztotta alá, a nem teljesen kivizsgált tényállással magyarázta döntését, miközben ezt a tényállást már elfogadták a Milan Bulić elleni ítéletben, aki fölött szintén az ovčarai bűntényben ítélkeztek. Mégis, elismerve az ország legfelsőbb bírói hatóságának tekintélyét, mi az észrevételeinket a tárgyalás során és az esetleges föllebbezésben tárjuk elő, ahogyan az hozzánk illő.
Kielégítő-e az ügyészség költségvetése: a rendelkezésre bocsátott források biztosítják-e a hatékony munkavégzést?
– Nagyon szerény a költségvetésünk, évi szinten kb. 650 000 euró. Dušan Petrović igazságügyi miniszternek köszönhetően erre az évre megnövelték ezt az összeget. Kihangsúlyoznám, hogy így is 170-szer kisebb, mint a hágai ügyészség költségvetése.
Milyen az együttműködésük a hágai törvényszékkel?
– A hágai törvényszékkel való együttműködési törvény világosan meghatározza, mik a kötelességei az állami szerveknek az együttműködés tekintetében. Az említett törvénnyel összhangban az együttműködésünk professzionális, korrekt és eredményes. Minden „hágai ügy” egyben a mi ügyünk is. Példaként említhetem, hogy kiválóan együttműködtünk a Vukovar melletti Ovčara mezőgazdasági birtokon történt bűntény kivizsgálásában és a bűnösök felelősségre vonásában, a zvorniki ügy kapcsán úgyszintén, melyet még a vizsgálati fázisban bocsátott a rendelkezésünkre a hágai ügyészség. Az úgynevezett „vukovári hármas” fölötti ítélet teljességgel a mi ügyészünknek az ovčarai ügyben elmondott záróbeszédén alapult. Emellett két évvel ezelőtt aláírtuk a hágai törvényszék elektronikus adattárához való hozzáférésre vonatkozó memorandumot is, ami nagy segítség a munkánkban. Napi kapcsolatban vagyunk velük.
A háborús bűnökkel foglalkozó horvát és bosnyák ügyészek közül néhánnyal a volt Jugoszláviában kollégák voltak. Velük milyen a kapcsolatuk?
– Szintúgy jó és mindenekelőtt professzionális. Ami a horvát kollégákat illeti, velük 2006 októberében írtuk alá a háborús bűnösök előállítására vonatkozó együttműködési szerződést. Ennek eredményeként már 11 ügyet továbbítottunk egymásnak. Az ügyészségek közötti regionális együttműködésben nagy előrelépés történt, ezt pozitív példaként emlegetik a bennünket értékelő nemzetközi fórumokon. A horvát állami ügyészséggel már 2004-ben megkezdtük az együttműködést, a boszniai ügyészséggel pedig 2005-ben. A montenegrói kollégákkal is együttműködési szerződést kötöttük. A macedón ügyészséggel még nem öntöttük hivatalos formába, de ettől függetlenül jó az együttműködésünk.
Az sem mellékes tényező, hogy a háborús bűnökkel kapcsolatos ügyek a megbékélés eszközeinek számítanak a balkáni térségben. Abszurdnak tűnik,de így van.
A szóban forgó ügyészségek nemcsak a közösen átélt traumatikus történelmi örökségre alapozzák a munkájukat, hanem ezen felül a közös jogi örökségre is. Egyazon törvényhatósági rendszerbe tartoztunk. Megismerjük egymást, megértjük egymást, s ez így természetes. Habár 2000 után több változtatást eszközöltek a háborús bűnökkel kapcsolatos ügyintézés hatékonysága érdekében, mi még ugyanazt a jogi nyelvet beszéljük.
Mit tekint az ügyészség eddigi legnagyobb sikerének, s melyek a munkájukat megnehezítő legkomolyabb problémák?
– A legnagyobb sikerek között tartom számon azt a jelentős nemzetközi elismerést, amit Monacóban a Crans Montana Fórumon kapott Vladimir Vukčević, a háborús bűnök ügyésze. Számos nemzetközi intézmény jelentésében az ügyészségünket a háborús bűnök jogi útra terelésében „a térség éllovasának” nevezik. Olyan munkát végzünk, ami úgy fog bekerülni a szerb igazságszolgáltatás történetébe, mint egy az igazság érvényesülése felé tett haladó lépés, akárhogy is támadnak bennünket a jobboldali erők a szerb parlamentben, hogy árulók vagyunk, s a civil szektor képviselői, hogy keveset tettünk eddig.
A nehéz időkben, melyben jelenleg Szerbia van, ezek az ellnünk irányuló támadások azzal a traumatikus társadalmi kontextussal magyarázhatók, melyben dolgozni kényszerülünk. Talán ez a legkényesebb része a munkánknak, de azt már nem mondanám, hogy a legnehezebb is. A támadások, az életveszélyes fenyegetések, gépkocsijaink megrongálása, ezekből semmi sem mondható kellemesnek, ennek ellenére mi folytatjuk a munkánkat az elveinkkel összhangban, melyek szerint minden felelősségre vonást személyre szólóvá kell tenni, az áldozatoknak pedig, a nemzeti vagy a vallási hovatartozásuktól függetlenül, kártérítést kell kapniuk.
Említette a munkájuk miatt ellenük elkövetett támadásokat, fenyegetéseket. Milyen az elfogadottsága ennek a munkának a szerb médiában és a politikusok körében?
– Örömömre szolgál, hogy sikerült megváltoztatnunk a média hozzáállását a háborús bűnökre vonatkozó ügyek jogi útra terelésével kapcsolatban. Ezt az ügyészség médiumokhoz való viszonyulásával magyarázom, amit munkavégzésünk egyik alapelveként fektetünk le: kötelezettségünknek tekintjük az átláthatóságot és a nyilvánosság időben való és objektív tájékoztatásának a feladatát. A legutóbbi fölmérésünk szerint 2007-ben a tömegtájékoztatási eszközök megnövekedett érdeklődéssel fordultak az ügyészség munkája felé. Az elmúlt évben az ügyészségről a szerb médiában 4398 cím alatt írtak. Ez is igazolja, hogy a háborús bűnökről kialakult kép változóban van, s ehhez mindenképpen hozzájárult a mi együttműködésünk is az újságírókkal: elvezettük őket a bűntények helyszíneire, Vukovárba, Potočariba, Zvornikba, Bratunacba és Hágába is.
A médiumok egy része nagymértékben vétkes a háború kitörése miatt, s így a kilencvenes évek háborús bűntényei megtörténte miatt is. Most rajtuk a sor, hogy magukra vállalják a felelősség egy részét, s kijavítsák korábbi hibáikat. Egyazon feladaton dolgozunk, a velük való együttműködés ezért nagyon fontos. A médiumokat barátoknak, szövetségeseknek tekintjük, semmiképp sem „hívatlan vendégeknek”.
Ami a politikai pártokat illeti, közülük egy különösképpen kitartónak bizonyul az ellenünk való támadásokkal. Ahelyett, hogy a parlamentben védelmeznék Szerbia állami intézményeit, az emberek, akik ilyen jellegű veszélyes munkát végeznek, sértegetéseknek vannak kitéve, sőt még a családtagjaik is. A legnagyobb abszurdum az a tény, hogy ugyanazok a pártok ezek, melyek a tragikus háborús években gyakran a nemzetközi emberi jogok súlyos megsértésével tűntek ki, miközben 2000 előtt egyetlen bűntényt, még a saját népük ellen elkövetetteket sem terelték jogi útra. Itt már belépünk a politikai demagógia területére, ami ellentétes arányban van a jogalkalmazással és az igazsággal, s még távolabb esik a volt Jugoszlávia népei megbékélésének lehetőségétől. A háborús bűnök témája aligha növeli a politikusok népszerűségét, emiatt kerülik a témát. Mégis, csodálom a bátorságát annak a néhány politikusnak, akik nyilatkozataikban világossá teszik, hogy morális kötelességeink közé tartozik a háborús bűnök témájának megfelelő lezárása.
