2024. május 8., szerda

A jövő évi költségvetést vitatja meg a kormány

Szerbia kormánya ma a 2023-as költségvetési javaslatot vitatja meg, amelyet december 5-én terjesztenek a parlament képviselői elé – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter.

A költségvetés holnaptól parlamenti eljárásban lesz, a képviselőknek 15 napjuk lesz áttanulmányozni, a vitának pedig december 5-én kell kezdődnie – nyilatkozta Mali a Szerbiai RTV-nek, és megjegyezte, hogy megvitatásra készen áll 15 adópolitikai törvény.

Mali elmondta, hogy a költségvetésnek három pillére van: pénz a fizetések és nyugdíjak emelésére, továbbá a befektetésekre, és az energiára.

– Van pénz a 12,5 százalékos fizetésemelésre a közszférában, a minimálbér 14,3 százalékos emelésével jövőre 720 vagy 730 euró lesz az átlagfizetés – mondta Mali, és hozzátette, hogy a költségvetésben január 1-jétől a nyugdíjak emelésére 12,1 százalékot fordítanak, ami a novemberi emelést is beleértve 20,8 százalékos növekedést jelent. Mint hangsúlyozta, nem mondunk le semmiféle beruházásról, kórházak, autópályák épülnek, a GDP 6,8 százalékát magas infrastrukturális beruházásokra fordítjuk. A harmadik pillér az energia, és az állam küzd azért, hogy elegendő gázt és áramot biztosítson, megjegyezve, hogy az elmúlt évben tízszeresére nőtt az áram világpiaci ára.