2024. május 9., csütörtök

Borell: Belgrád és Pristina egy újabb válság küszöbén áll

Josep Borell, az Európai Unió külügyi főképviselője elmondta, hogy néhány napja Párizsban találkozott Aleksandar Vučić szerb államfővel, valamint Albin Kurti koszovói kormányfővel. Egy javaslatot terjesztett elő, amit mielőbb meg kell vitatnia a két félnek, hogy kilábaljanak a jelenlegi feszült helyzetből – írja a Szerbiai RTV.

Borell az uniós külügyminiszterek brüsszeli tanácskozásán beszélt minderről. Hozzátette, hogy mindkét felet felszólította a kötelezettségeik teljesítésére, valamint a több éve aláírt megállapodások végrehajtására.

A miniszterek tanácsán többek között döntést hoznak az Ukrajnának szánt új katonai és pénzügyi segélyprogramról, valamint az iráni tüntetők ellen elkövetett erőszakért felelős személyek elleni szankciókról.