2024. május 9., csütörtök

Josep Borrell: Várjuk Belgrád és Pristina válaszát

Az elkövetkező napokban várják a hivatalos Belgrád és Pristina válaszát arra a francia-német javaslatra, amelyet a koszovói kérdés rendezése céljából fogalmaztak meg – közölte Josep Borrell, az Európai Unió külpolitikai főképviselője.

Borell reményét fejezte ki, hogy a két fél olyan választ ad, amely a folyamatban való előrehaladást teszi majd lehetővé. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is azt nyilatkozta Berlinben, hogy az EU támogatja a francia-német javaslatot, és a brüsszeli párbeszédbe is beépítik majd.

Borell úgy fogalmazott, hogy a múlt örökségeit le kell küzdeni, és normalizálni kell a Belgrád és Pristina közötti viszonyt. Ana Brnabić miniszterelnök azt mondta, hogy Szerbia hamarosan megfogalmazza válaszát az említett javaslatra – közli a Szerbiai RTV.