A belgrádi Imlek tejfeldolgozó üzem vasárnap 10 százalékkal megemelte a nyers tej felvásárlási árát, ennek eredményeképpen a kész tejtermékek 5 százalékkal drágultak. Nevena Veselinović, az Imlek sajtófelelőse bejelentette, hogy a tejtermelőknek a nyers tej literjéért 28,50 dinárt fizetnek, ez mintegy 6 ezer, velük együttműködő magántermelőt érint. Kiemelte, ettől függetlenül a tejbeszerzés nehezebb lett, nyersanyaghiány keletkezett és 25 százalékkal csökkent a tejtermékek forgalmazása Szerbiában. A boltok viszont a készlet erejéig a régi áron forgalmazzák a termékeket.
– A tejhiány miatt a külföldre szánt áru egy részét Szerbiában forgalmazzuk – mondta Veselinović.
Ugyanakkor az egyéni tejtermelők múlt héten alakult konzorciuma bejelentette, hogy augusztus 22-én megszakítja a tej átadását a feldolgozóknak. Uroš Šećerov, a konzorcium elnöke elmondta: követeléseik között szerepel, hogy a tej literenkénti felvásárlási ára 32 eurócent legyen, forgalmi adó és szubvenció nélkül, a támogatás pedig emelkedjen 5,5 dinárra az eddigi 1,5-ről, illetve 20 ezer dinárt tegyen ki fejőstehenenként. Szavai szerint addig szüneteltetik a tej forgalmazását, ameddig követeléseiket nem teljesítik. Hogy mi lesz a veszteglő tejjel, azt a termelők később fogják eldönteni. A konzorcium tagjai napi szinten összesen 200 ezer liter tejet termelnek. Veselinović megjegyezte, a tej felvásárlási árának emelése valójában rövid távú megoldás, majd kiemelte, hogy az elégedetlenkedő termelők, vagyis a konzorcium tagjai nem tartoznak az üzletfeleik közé.
A szabadkai tejgyár is megemelte a tej árát literenként 2,50 dinárral, tudta meg a Magyar Szó dr. Goran Stoparićtól, a Szabadkai Tejgyár nyersanyagrészlegének vezetőjétől.
– A tavaly augusztusi árakhoz képest ez 15-20 százalékos drágulást jelent – mondta Stoparić.
Szavai szerint a drágítás több okból is szükséges volt, egyrészt a nyers tej felvásárlási ára miatt, másrészt pedig a takarmány minősége a szélsőséges időjárás miatt rosszabb lett – például elázott a széna és hiány van belőle –, valamint a tejtermelés Szerbiában sokkal kisebb állami támogatást élvez, mint a régióbeli országokban.
Eddig a szabadkai 2,8 százalékos zsírtartalmú tejért 57 dinárt kellett fizetni, mostmár viszont 62 dinárba kerül az egyik legfontosabb élelmiszerünk literenként.
Milan Prostran, a Szerbiai Gazdasági Kamara tagja szerint is csak rövid távú megoldást jelent a nyers tej felvásárlási árának emelése.
– Európa és a régió többi országának tejipari problémái a szerbiai piacra is kihatással vannak. Ebben a helyzetben a legrosszabb megoldás, hogy az állam, a tejfeldolgozók és a tejtermelők egymásra hárítják a felelősséget. Komoly gondokkal küszködik a szerbiai tejtermelés, ugyanis az elmúlt tíz évben 300 ezerrel csökkent a fejőstehenek száma. Az egyetlen megoldás az lenne, ha kevesebb tartós tejet meg joghurtot, és több friss tejet állítanának elő a tejfeldolgozók – mondta Prostran.
A tej mellett a kenyér is megdrágult. A szabadkai Fidelinka 20 százalékkal emelte a kenyér árát. Okfejtésük szerint az áremelésnek semmi köze a vállalatban folyamatban lévő csődeljáráshoz, a liszt drágulása miatt kényszerültek felemelni a kenyér árát 44 dinárra. Ugyanakkor kiemelik, a szabadkaiakat nem fenyegeti kenyérhiány. Ugyanakkor az újvidéki pékek is drágításról beszélnek, azonban még nem tudják, mennyivel kellene emelni az árakat.
Augusztus elején a búza kilója 14, míg a liszté 24 dinár volt, azonban az elmúlt hetekben a búza ára 4 dinárral drágult. A pékek szerint a búza áremelkedése miatt a liszt is drágább lett, valamint az előállítás más járulékos költségei is magasabbak lettek, ezért kényszerülnek áremelésre.
