2024. május 12., vasárnap

Újvári Zsombor: Megoldást kell találni a termelők támogatására

Újvári Zsombor, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a köztársasági parlament mai ülésén Jelena Tanasković mezőgazdasági miniszterhez és Marko Blagojević közberuházásokkal foglalkozó miniszterhez intézett kérdésében arra mutatott rá, hogy az elmúlt időszakban nagyon erős vihar érkezett Horvátországból Szerbiába, és a legnagyobb károkat Újvidéken okozta, ahol épületeket rongált meg, háztetőket szedett és fákat döntött ki. A vihar a Közép-Bánátot is érintette, nagy anyagi károkat okozva Kúla és Verbász községekben, valamint Apatinban, Zomborban és Palánka egyes részein.

– A vihar egész Szerémség területén érintette a mezőgazdasági növényeket. A mezőgazdaságot nagy kár érte az időjárás miatt, és már most kijelenthető, hogy ez a kár dinármilliárdokban lesz kifejezve. A viharok az egész országot érintették, a vajdasági területek szenvedték a legnagyobb kárt. Egyes mezőgazdasági háztartásokban a kár 100 százalékos. A szójabab, a napraforgó, a kukorica, valamint a kései gyümölcsök sínylették meg leginkább. Az első becslések szerint a legnagyobb kár a napraforgót érte, ennek a kultúrának a gyökerét szinte teljesen elpusztította a viharos szél. A napraforgót a kukorica követi. A szójababban és a cukorrépában okozott károkat még mindig nem összegezték teljesen, de úgy gondolom, hogy a következő napokban ez is kiderül – mondta Újvári.

A VMSZ képviselője azt is elmondta, hogy a mezőgazdasági termelők egész évben valamilyen problémával küzdenek. 

– A kár milliárdokban mérhető, és megoldásokat kell találni a termelők támogatására, az állam segítsége nélkül nem tudják megtéríteni ezeket a károkat. A fólia sátrak alatti termés is megsemmisült, Vajdaságban pedig mintegy 3 ezer hektár terület van melegágyak alatt. Dolgozik-e a kormány egy olyan állami program létrehozásán, amely segíti azokat a gazdákat, akiknek a termése tönkrement? Milyen intézkedéseket tervez bevezetni a mezőgazdasági minisztérium a viharokat követően károkat szenvedett gazdaságok megsegítésére? – tette fel a kérdéseket Újvári.

Nyitókép: Képernyőfelvétel