2024. május 12., vasárnap

Ökrész Rozália: A család, a gyermekek és a közösség jóléte, megőrzése mellett állunk ki

Ülésezik a köztársasági képviselőház, amelynek napirendjén harminc pont szerepel. Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszterré való megválasztása mellett napirendi pont között szerepel többek között a 16 évnél fiatalabb (2006. november 21-e után született) gyermekek után járó 10 ezer dináros támogatás kifizetése, a gyermekes családok támogatásáról szóló törvény, több építést érintő törvény, illetve több hitelszerződés is, amivel különböző infrastrukturális projektekre is hitelt vesz fel az állam.

A 16 évnél fiatalabb gyermekek után járó 10 ezer dináros támogatás kifizetéséről szólva Ökrész Rozália, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője a mai ülésen rámutatott, hogy az intézkedés pont azt a korcsoportot érinti, aki korábban nem részesült állami támogatásban.

– A Vajdasági Magyar Szövetség úgy véli, a szociális védelem rendkívüli fontosságára tekintettel az államnak továbbra is támogatnia kell az ilyen jellegű intézkedéseket, hogy a mai nehéz körülmények között részben enyhítse a gazdasági következményeket – fogalmazott Ökrész Rozália, aki hozzátette: képviselőcsoportja támogatja a gyermekes családok anyagi támogatásáról szóló törvény módosítási javaslatait is, mert azok nemcsak tevékenységük részét képezik, hanem az elmúlt közel 30 éves programuk pillére is egyben.

– A család, a gyermekek és a közösség jóléte és megőrzése azok az értékek, amelyekért kiállunk – húzta alá a VMSZ képviselője.

A Vajdasági Magyar Szövetség több alkalommal is felhívta a figyelmet a női vállalkozók, azaz az egyéni vállalkozók és a munkaviszonyon kívül dolgozó nők egyenlőtlen bánásmódjára, mondta a képviselő.

– A nők gazdasági szerepvállalása az alapját képezi a nemek közötti egyenlőség megvalósításának, de egyben feltétele a társadalom fenntartható fejlődésének is – húzta alá, és hozzátette: a tapasztalatok megerősítik, hogy a legtöbb nő számára a munka és a magánélet közötti egyensúly kulcsfontosságú tényező annak eldöntésében, hogy elindítsa-e saját vállalkozását.

Ökrész Rozália külön hangsúlyozta, hogy a kölcsönszerződésekkel kapcsolatos javaslatokat is teljes mértékben támogatják. Mint mondta, a pénzügyi bizottság ülésein az ellenzék képviselői gyakran rosszindulatúan hitelfelvételi bizottságnak nevezik azt. Azonban fontos kiemelni, hogy a stabil üzleti feltételek megteremtésével az ország gazdasága 2015-ben egy beruházási ciklusba került, és azóta a beruházások volumene a gazdasági növekedés jelentős részét teszik ki.

– Az infrastrukturális beruházások, az energetikai, környezetvédelmi, oktatási, tudományos, egészségügyi fejlesztési projektek a további gazdasági növekedés és a társadalmi fejlődés előmozdítói – szögezte le Ökrész Rozália, aki hozzátette, hogy a kiegyensúlyozott államháztartás, az államadósság tervezett csökkentésével stabil alapot és biztosítékot jelent a javasolt hitelmegállapodások indokoltságára.

Nyitókép: Képernyőfelvétel