2024. október 16., szerda

Kovács Elvira: Anyanyelvükön kommunikálhassanak a köztisztviselőkkel a nemzeti kisebbségek tagjai is

Szerdára hívta össze Vladimir Orlić, a köztársasági képviselőház elnöke az idei tavaszi ülésszak első rendes ülését. Ez alkalommal választják meg első alkalommal a Felső Ügyészi Tanács azon tagjait, akiket a parlament jelöl ki, valamint a Felső Bírósági Tanács tagjainak megválasztására is ekkor kerül sor.

A parlament napirendjén szerepel még az Állami Számvevőszék (DRI) Tanácsának megválasztása, a köztársasági ombudsman, valamint a Közbeszerzési Eljárások Köztársasági Jogvédelmi Bizottsága négy tagjának kinevezése is.

Az ülésen Kovács Elvira, parlament alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője is felszólalt. Elmondta, hogy a VMSZ parlamenti képviselőcsoportja több okból kifolyólag is támogatja az Igazságügyi, Államigazgatási és Önkormányzati Bizottság javaslatait a Felső Ügyészi Tanács és a Felső Bírósági Tanács parlament által kijelölt tagjainak megválasztására.

Egyrészt azért, mert a Szerb Köztársaság alkotmányának módosításáról szóló törvény végrehajtására az alkotmányban előírt eljárás betartásáról van szó, mert a jogrendszer és a jogrend folytonosságát, stabilitását, kiszámíthatóságát jelenti és mivel ez egy fontos lépés az igazságszolgáltatás hatékonyságának és függetlenségének javítására.

A VMSZ parlamenti képviselőcsoportja támogatni fogja az Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottság által javasolt Ombudsman-jelöltet, Zoran Pašalićet is.

Kovács Elvira hozzátette, hogy képviselőtársaival mindenképpen igyeksznek javítani azon a jelenlegi helyzeten, amelyet a jogalkotó a bírói törvénycsomag elkészítésekor nem vettek figyelembe, ezek pedig a nemzeti kisebbséghez tartozóknak igazságszolgáltatási elérhetőségére vonatkoznak. Alkotmányos és törvény által biztosított jog, valamint a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája is kimondja, hogy a lehetséges mértékben az egyik fél kérésének megfelelően minden bírósági eljárást regionális vagy kisebbségi nyelven kell lefolytatni.

Az általános bírói hiányon túl probléma a nemzeti kisebbségek nyelvének elégtelen használata a bírósági eljárásokban. Kiemelte, hogy továbbra is foglalkoznak a bírósági és ügyészségi hálózat 2008-tól történt felülvizsgálatának következményeivel, amikor is Vajdaságban mindössze 8 alapbíróság maradt, a szabálysértési bíróságok száma pedig 173-ról 45-re csökkent. 

Hangsúlyozta, hogy továbbra is fennáll az a vélemény, miszerint a nemzeti kisebbség nyelvének használata a közigazgatási eljárásokban lassítja, sőt "nehezíti" az eljárás lebonyolítását. A nemzeti kisebbségekhez tartozók ritkán is döntenek úgy, hogy kérvényt nyújtanak be anyanyelvükön.

Fontos, hogy azokban a helyi önkormányzatokban, ahol hagyományosan és nagyobb számban élnek magyarok, az állampolgárok anyanyelvükön kommunikálhassanak a köztisztviselőkkel. A VMSZ képviselőcsoportja figyelemmel kíséri a nemzetiségi alapú diszkriminációval kapcsolatos panaszokat is. 

Hangsúlyozta, hogy ezen reformok bevezetése alapkövei az európai integrációnak.

Nyitókép: Screenshot(Parlament Srbija Youtube)