2024. május 8., szerda

Három éve bizonyosodott be a koronavírus jelenléte Szerbiában

Eltérések a hivatalos és a valós adatok között

A hivatalos adatok szerint a koronavírus szerbiai megjelenése óta az országban mintegy 2,5 millióan fertőződtek meg és 17.839-en vesztették életüket a betegség következtében. A legelső esetet 2020. március 6-án regisztrálták, emlékeztet a Danas.
Bár a hivatalos adatok szerint ekkor jegyezték fel az első beteget, a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy a vírus már az év februárjában jelen volt az országban. A belgrádi Orvosi Egyetem egy csoportja boncolást végzett egy férfin, aki tüdőgyulladásban halt meg 2020. február elején, a vizsgálatok kimutatták, hogy a szervezetében SARS-CoV-2 vírus volt.
A hírportál rámutat, hogy a járványügyi szakemberek már a kezdetek óta felhívták a figyelmet, hogy a valós adatok lényegesen különböznek a hivatalosan bejelentettektől. Úgy vélik, hogy ennek az oka részben adathamisítás, részben pedig az, hogy nem minden fertőzött teszteltette magát.
Ugyan ez elmondható a koronavírusban elhunyt páciensekről is. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. végén nyilvánosan rámutatott, hogy sokkal többen halhattak meg koronavírus miatt, mint amennyit hivatalosan elismertek. Szerintük világviszonylatban mintegy 1,2 millióval többen huntyak el, mint azt hivatalosan elismerték.
A védőoltások körüli félelmek és hisztéria is emlékezetes marad, emlékeztet a napilap. 2021. első hónapjaiban meglehetősen sokan felvették a védőoltás első adagját, de ez a tendencia a továbbiakban alábbhagyott. Szerbiában az első két dózist 3,1 millió polgárt vette fel, míg a harmadikat 1,8 millió. A negyedik dózisról nincs hivatalos adat.

Nyitókép: EPA