2024. május 9., csütörtök

Nemzetközileg kirekesztenék azt a felet, amely nem fogadja el a rendezési tervet

A nemzetközi közösség lassan teljesen kirekesztené azt a felet, amely nem fogadja el a Belgrád és Pristina közötti helyzetrendezésre tett javaslatot, vagy nem lesz konstruktív az egyeztetések során – nyilatkozta Viola von Cramon, az Európai Parlament koszovói jelentéstevője. 

Az Albanian Postnak adott interjúban a politikus úgy fogalmazott, mindkét érintett fél tisztában van a negatív következményekkel, amit az úgynevezett európai rendezési terv elutasítása jelentene. Megromlanának az Európai Unióval ápolt kapcsolatok, és fontos folyamatok állnának le.

Viola von Cramon szerint minél hamarabb létre kell hozni a szerb községek közösségét is, de ennek a jövőbeli státusza nem hasonlítható össze a boszniai Szerb Köztársaságéval.

Nyitókép: Viola von Cramon (Fotó: EP/Alain Rolland)