2024. május 12., vasárnap

Cseh Otthont avattak Belgrádban

Aleksandar Vučić: Szerbia és Csehország egyre nagyobb kereskedelmi forgalmat valósít meg

A Szerbia és Csehország közötti árucsere-forgalom mintegy 2,8-szorosára nőtt az elmúlt tíz évben – emelte ki Aleksandar Vučić szerb elnök azt követően, hogy vendégül látta a Szerbiába búcsúlátogatásra érkezett Miloš Zeman cseh államfőt. A közös sajtótájékoztatójukon Vučić örömmel nyugtázta, hogy tavaly a kereskedelmi forgalom elérte az 1,7 milliárd eurót, az idén pedig arra számítanak, hogy ez az összeg meghaladja a 2 milliárdot is.
Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, Szerbia megtiszteltetésnek és kiváltságnak tekinti, hogy mandátumának lejárta előtt vendégül láthatta Miloš Zeman cseh államfőt. Mint közösségi bejegyzésében megjegyezte: ez teszi ezt a találkozót történelmi jelentőségűvé és rendkívül különlegessé az ország számára.
Köszönetet mondott Zemannak a Szerbiának nyújtott őszinte támogatásáért, valamint azért, hogy személyes lendületet adott a két ország kapcsolatának és barátságának ápolásában, határozottan szorgalmazva az országok közötti kétoldalú és gazdasági együttműködés elmélyítését.
Vučić a Szerbia Palotában ünnepélyesen fogadta a cseh elnököt, majd a felek négyszemközti megbeszélést folytattak. A két államfő egy közös, kulturális együttműködés erősítését érintő nyilatkozatot is aláírt, amit a belgrádi Cseh Otthon létrehozása koronázott.
Aleksandar Vučić államfő kiemelte, fontos hogy a két országnak számos közös projektuma van, többek között az ingatlanpiac és a közlekedés terén. A közös sajtótájékoztatón kiemelték, hogy vannak olyan gyárak, amelyek befektetnének Szerbia hadiiparába, többek között erről is tárgyalt a két elnök.

Aleksandar Vučić kiemelte, Szerbia nem ad el fegyvert se Oroszországnak, se Ukrajnának, viszont szeretne fegyvert gyártani más országok számára. Hozzátette azonban, hogy jelentős beruházásokra van szükség, hogy ez meg is valósuljon.
Mindkét államfő elítélte Oroszország támadását Ukrajna ellen, és kiemelték, tiszteletben tartják Ukrajna területi integritását és az ENSZ rezolúcióját. Megvitatták azt is, hogy Szerbia miért nem kíván szankciókat bevezetni Oroszországgal szemben. Vučić hangsúlyozta, hogy Szerbia megtapasztalta már a területi integritásért való küzdelem nehézségeit, de a szankciók súlyát is.
Miloš Zeman kiemelte, két évvel ezelőtt Vučić prágai látogatása alkalmával kért bocsánatot azért, hogy bár Csehország NATO-tag, hozzájárult ahhoz, hogy a Szerbiát bombázó repülőgépek átrepüljenek az országa felett. Mint mondta, szándékosan került erre sor Prágában, nem akarta, hogy úgy tűnjön, kerüli a cseh média vagy a politikum esetleges nemtetszését a mondataiért. Elmondta, politikai tevékenysége során igyekezett meggyőzni országát, vonja vissza Koszovó függetlenségének elismerését, a parlament ugyan felszólította erre a kormányt, a politikai helyzet megváltozásával mégis a Koszovót elismerő erők győztek. Ennek ellenére Csehország nem küldött nagykövetet Pristinába.
Gratulált ugyanakkor Szerbia gazdasági eredményeiért, és hogy sikerült az állami költségvetésben többletet felhalmozni. Kiemelte, Csehország évek óta hiánnyal küzd az állami költségvetésben.
A cseh államfő kitért a belgrádi Cseh Otthon fontosságára is, és kiemelte, hogy ez az épület a jövőben a két ország közötti partnerség állandó emlékhelye marad. Mint emlékeztetett, 1939-ben a náci üldöztetés elől menekülő mintegy 2000 cseh érkezett az országba, ahol a szerbek már akkor minden segítséget megadtak nekik, majd a hatvanas években is segítő jobbot nyújtottak. Elmondta, a szóban forgó épület cseh központként működik majd, ahol mindenekelőtt a két ország gazdasági és kulturális együttműködésére fektetik a hangsúlyt.

Nyitókép: Miloš Zeman cseh államfő utolsó hivatali útján Belgrádban (Fotó: Beta)