2024. május 30., csütörtök

„Az erő nem fogyott el”

Pásztor István: Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága

„Az ember nem örül a számoknak, ám azt látom, hogy rengetegen vannak olyanok, akiket nem bénítanak meg, hanem végzik a dolgukat, mint ahogyan azt eddig is tették” – jegyezte meg a népszámlálás nemzetiségi adatait elemezve Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Lapunknak nyilatkozva szót ejtett a számok tükrében elengedhetetlen cselekvés alapjairól, értékelte, hogy a párt mindent megtett-e a közösség megtartásának érdekében, beszélt a munkaerő és a diákok Magyarországra való csalogatásának jelenségéről, valamint a párt közelgő tisztújító közgyűléséről, végül pedig a Szerb Haladó Párttal nem minden szinten idilli együttműködésről.

Korábban abbéli véleményének adott hangot, hogy a mintegy 70 ezres lélekszámcsökkenés nagyjából fele-fele arányban vezethető vissza a természetes fogyásra és az elvándorlásra. Értékelése szerint mi szól amellett, hogy utóbbi nem volt nagyobb arányban jellemző, hiszen a közvélemény egy része erre az álláspontra helyezkedik?

– Megállapításomat egy logikus feltételezésre alapoztam. Tény, hogy majdnem 70 ezerrel vagyunk kevesebben, hiszen ezt mutatta a népszámlálás eredménye. Ami feltételezés, az elsősorban a születések és az elhalálozások száma közötti arány kihatása a lélekszámcsökkenésre. A születések számát egyebek mellett az általános iskolák első osztályába iratkozó diákok száma alapján tudjuk felmérni – nagyjából 1300–1500 gyerek. Az is feltételezhető – ehhez kapcsolódóan nincsenek pontos adataim –, hogy a születések és az elhalálozások száma közötti arány – nem számítva a Covid-időszakot – egy a háromhoz, vagy egy a négyhez. Ha ezeket a számokat vesszük a nem egzakt, ám megalapozott feltételezés alapjául, akkor arra a megállapításra jutunk, hogy a tizenegy éves időszakban jellemző lélekszámcsökkenés fele vezethető vissza a természetes fogyásra. Ennek a folyamatnak a visszafordításával kapcsolatban nehéz terveket megfogalmazni, hiszen nem csak a szerbiai magyar közösséget érinti a társadalom elöregedése, vagy a fiatalok elvándorlása. Változás csakis akkor lehetséges, ha teljes demográfiai fordulat következik be. Erre vonatkozóan felismerni vélem a szándékot a szerb államvezetésben, továbbá a magyar minta figyelembe vételét is, ugyanakkor a magyar kormányzat a demográfiai fordulat elősegítésének céljával kidolgozott politikája erejének csak az elemei sejlenek fel a szerbiai politikában. A magyarországi intézkedéseket, vajdasági magyar politikai pártként, teljes kapacitással nem tudjuk alkalmazni, bármennyire is szeretnénk. Tudjuk alkalmazni a különböző, például oktatási-nevelési támogatások esetében, a nemzetpolitikának ezen a területen eddig is volt plusz feladata és a jövőben is lesz. Az elvándorlás értékelésem szerint elsősorban szociális indíttatású. Nagyjából a tízes évek közepén csúcsosodott ki a meggyőződés, hogy Szerbia előtt nincsenek perspektívák. Ennek az álláspontnak a kialakulása egybeesett a magyar állampolgárság tömeges megszerzésének az időszakával. Az emberek részben saját meggyőződésük alapján döntöttek az elvándorlás mellett, részben viszont azért, mert voltak olyan politikai törekvések, amelyek erőteljesen rájátszottak erre. Bizonyos vállalatokat csak azzal a céllal alapítottak, hogy segítsék az emberek külföldi munkavállalását. A két vonal gyakran egybeesett: a politikai meggyőződés, amely ostorozott bennünket, hogy nem vagyunk kellőképpen jó „házőrző kutyák”, noha gyakran éppen ők szervezték az emberek elmenetelét. Magyarországon ugyanebben az időszakban erőteljes iparosodás volt tapasztalható, műszakilag képzett, kiváló munkakultúrával rendelkező embereinket szívesen fogadták. Az elvándorlási hullám nem volt lineáris, az előbb említett időszakot követően lassult, majd a tízes évek végén, a húszas évek elején, voltak arra utaló jelek, hogy leáll, vagy fordított irányt vesz. Nem lévén sem demográfus, sem szociológus, vagy kutató, nagyjából ekképpen, mindenekelőtt a téma szakértőinek az álláspontjára támaszkodva tudom értelmezni a számokat.

Miként értékeli a VMSZ a népességfogyás enyhítésének céljával foganatosított intézkedéseit?

– Joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mindent megtettünk-e annak érdekében, hogy akár a természetes fogyás, akár az elvándorlás lassuljon. A kérdéssel egyéni, de egyéb szinteken is szembesülni lehet. Értékelésem szerint a VMSZ mindent megtett, amit megtehetett, kezdve az emberek megélhetését segíteni hivatott intézkedésektől és a gazdaságfejlesztési programtól az infrastrukturális projektumokon át az oktatási és kulturális támogatási programokig. A számokat úgy is lehet értelmezni, hogy ha mindez nem lett volna, ha a vajdasági magyar közösségnek nem lenne a VMSZ-hez hasonló, legitim politikai képviselete, akkor még kevesebb magyart sikerült volna megtartani. Ez nem azt jelenti, hogy hibátlanok vagyunk, vagy egyes lépések tekintetében nem lehetett volna többet tenni. Azt ugyancsak tudom, hogy ezzel a megállapítással nem mindenki ért egyet. Mindazonáltal nem gondolom, hogy mulasztást követtünk el, azt pedig végképp nem, hogy az említett jelenség a VMSZ miatt történik. Ezt az álláspontot kategorikusan elutasítom, különösen azért, mert azoknak a jelentős része, akik ezt a véleményt még a tízes évek közepén megfogalmazták, az elsők között tették meg azt a lépést, amiről most beszélünk.

A DIÁKOK ITTHONTARTÁSA ALAPVETŐ FELADAT

Gulyás Gergely a napokban úgy fogalmazott, hogy a vajdasági magyarság számíthat Magyarország támogatására az elvándorlás mértéke csökkentésében és a gyermekvállalási kedv növelésében, szerinte érdemes a szerbiai magyarság képviselőivel arról beszélni, hogy miként tud az anyaország a legtöbbet tenni. Van-e a VMSZ-nek már kész terve erre vonatkozóan, ha nem, akkor hogyan és kikkel együttműködve tervezik ezt kidolgozni, illetve figyelembe veszik-e az elképzelések megfogalmazásakor a tényt, hogy nemcsak a nyugati országoknak van szükségük munkaerőre, hanem Magyarországnak is – Orbán Viktor március 9-én úgy fogalmazott, hogy a belső forrásokból nem pótolható munkaerőhiányt a térség magyarlakta területeiről pótolnák?

– Ugyanaz az ember egy időben nem lehet két helyen. Ha nemzetpolitikában gondolkodunk, ha a közös érdek az, hogy a magyar nemzet erős legyen, akkor meg kell érteni, hogy nem lehet erős, ha a határon túli magyar közösségek csak névlegesen léteznek, ám erőben, lélekszámban kiürülnek. Hiszem, hogy ezzel a nézőponttal mindenki egyezik, ám amikor konkrét problémákat kell megoldani, például munkaerő-alkalmazás, vagy magyarországi diáklétszámok vonatkozásában, akkor az említett alapvető álláspont valamelyest relativizálódik. A felismerés nem új, ezzel folyamatosan találkozunk, különösen a tízes évek közepétől kezdődően. Ez az itteni politika eszközeinek az alakításakor arra sarkall bennünket, hogy az itthon maradás vállalható opció legyen a jövőjüket tervező polgárok számára. Ezt úgy tudjuk elérni, ha az itteni költségvetési forrásokat és lehetőségeket maximálisan kihasználjuk, valamint úgy politizálunk, hogy a magyarokat nem bántják, hanem megbecsülik és felnéznek rájuk. Emellett az is fontos, hogy a különböző nemzetpolitikai eszközöket úgy alakítsuk, hogy ezt a vonulatot erősítsük. Ez történt például a Prosperitatival. Mindazonáltal azt is szeretném elmondani, hogy erőteljesen fel kell lépni azokkal szemben, akik Magyarországról érkezve, senkit nem tájékoztatva, megpróbálnak gyöngyhalászattal foglalkozni, akár munkaerőpiaci tekintetben, akár a nyolcadikos gyerekek átcsalogatásával. Versenyképesnek kell lennünk, hiszen sok szülő számára vonzó, amikor azt mondják a gyerekeknek, „gyere, iratkozz be nálunk középiskolába, vasárnap elviszünk az iskoláig, majd pénteken hazahozunk, ingyen és bérmentve kapsz kollégiumi ellátást”. Emiatt kell középiskolai központjainkat megerősíteni és kollégiumokat építenünk ezekben. Vallom, hogy a magyarországi iskolák és pedagógusok nem jobbak, mint a mieink, ezt a felvételi eredmények és az egyetemi tanulmányi előmenetel is alátámasztja. Ha a gyerekeink nem itt járnak iskolába, hanem Magyarországon, akkor feltehetőleg felnőtt életüket sem itt képzelik el. Ez hosszú távon a negatív demográfiai folyamatokat erősíti. Visszatérve a kérdésben említett tervre, maradéktalanul koherens tervünk nincsen, ennek rengeteg eleme már elkészült, viszont bizonyos elemeket még ki kell dolgozni. Egyébként éppen ezért ismétlem folyamatosan a Magyar Nemzeti Tanács stratégiái kidolgozásának a szükségszerűségét. Fontos, hogy a következő fél évben meglegyenek a média-, valamint az oktatási és a kulturális stratégiáink. Ezekben a dokumentumokban kell definiálni azokat az eszközöket, amelyek vonatkozásában később nemzetpolitikai konszenzus kialakítására, támogatások biztosítására és megértés kiépítésére törekszünk, hogy az, amit a miniszter mondott, realitássá váljon. Ha ezt nem sikerül megtennünk, akkor nagy mulasztást követünk el.

A szerbiai magyarság és a többségi nemzet vonatkozásában gyakran felmerül az interkulturalitás hiánya, a magyar fiatalok tekintetében különösen gyakran elemzett kérdés a szerbiai társadalomba való érdemi integráció hiánya. Ez részben az államnyelv nem megfelelő ismeretével magyarázható, hiszen a nyelv ismerete összeköt és hídfő a többnemzetiségű társadalmakban. A fiatalok jelentős része nemcsak a nyelvet nem beszéli, hanem ebből adódóan a körülöttük élők kultúráját, mentalitását és egyéb sajátosságait sem ismeri, idegenként éli meg azokat, így elképzelhető, hogy sokan nem is érzik maradéktalanul jól magukat saját szülőföldjükön. Ezzel a jelenséggel mit lehet kezdeni?

– Ebben a tekintetben jelentős fordulat szükséges. A kérdésben megfogalmazott megállapításokkal nem tudok vitatkozni, hiszen osztom az álláspontot. Ha jót akarunk magunknak és azt akarjuk, hogy az életünk során folyamatosan több alternatíva közül választhassunk, akkor ezekkel a készségekkel teljes mértékben rendelkeznünk kell. Ha a családokban magától értetődik az igény, hogy a gyerek megtanuljon hangszeren játszani, vagy tanuljon meg egy idegen nyelvet, akkor azt is el kell érni, hogy legalább ekkora, illetve még kifejezettebb legyen a szerb nyelv megtanulása iránti igény. Nem azért, hogy tetsszünk a szerbeknek, hanem azért, hogy versenyképesebbek és többek legyünk, mint ők. Nem gondolom, hogy ez a gyengeség, vagy az alkalmazkodás jele, hanem a hosszú távú építkezés, a bölcsesség, a választási lehetőségek gazdagságának és a kölcsönös megbecsülésnek az alapfeltétele. A többnemzetiségű közösségekben természetesen azt szintén fontos lenne elérni, hogy a szerb gyerekek is megtanuljanak magyarul. Korábban ez volt a természetes. Ki kell ezzel kapcsolatban alakítani egy közmeggyőződést, majd folyamatosan ismételgetni azt. Ennek a kérdésnek az oktatási stratégia elemének kellene lennie.

A népszámlálási adatok miként befolyásolhatják a belpolitikai színtéren a kisebbségi politizálás, illetve érdekérvényesítés mozgásterét, valamint a meglévő magyar intézményrendszer megtartását és erősítését?

– A számok nem a 2022. október 1-je és 31-e közötti időszakban alakultak ki. Egy folyamatról van szó, amelynek ismerjük a kezdetét – 2011 – és a végét – 2022 október 31-e. A számok folyamatos változásának a tükrében kell értékelni a leadott szavazatokat, a megszerzett mandátumokat, az érdekérvényesítő erőt. Ezeknek a demográfiai számoknak a tükrében a teljesítmény felértékelődik. Ha ennyivel kevesebben vagyunk, akkor a megszerzett szavazatok felértékelődnek. Nem a lelkek száma határozza meg a teljesítményt, hanem a lelkek nagysága. Az ember nem örül a számoknak, ám azt látom, hogy rengetegen vannak olyanok, akiket nem bénítanak meg, hanem végzik a dolgukat, mint ahogyan azt eddig is tették.

Szükségessé válik-e a gazdaságfejlesztési program fókuszainak a módosítása, természetesen amennyiben folytatódik a program?

– Az anyaországi nemzetpolitika alakítói, a kormányzati szereplők is azt mondják, hogy a programot folytatjuk. Biztosan lesznek olyan elemek, amelyeket megtartunk, ilyen például a házvásárlási projektum, a kezdő vállalkozások támogatása, vagy a különböző képzési formák, ám kétségkívül új tartalmakra lesz szükség, elsősorban azzal a céllal, hogy azokat támogassuk, akik versenyképes feltételek mellett tudnak munkát adni, akár azoknak, akik most külföldön dolgoznak, vagy tanulnak. Az ezzel kapcsolatos beszélgetések még belső szinten sem kezdődtek meg, a nemzetpolitika anyaországi alakítóival pedig végképp nem, hiszen a korábbiakhoz képest mások a költségvetési prioritások. Jelenleg az az elsődleges cél, hogy a kialakított rendszert talpon tartsuk.

AZ ÖNÁLLÓ POLITIZÁLÁST NEM ADJÁK FEL

Egy hét múlva tartják meg a VMSZ tisztújító közgyűlését, a jelöltállítás a pártelnöki tisztség vonatkozásában is május 3-án fejeződött be. Ki, vagy kik a jelöltek? Milyen úton tervez járni a jövőben a VMSZ és miként maximalizálná támogatottságát?

– Sok helyről kaptam támogatást, azaz sok szervezet jelölt engemet az elnöki tisztségre. Kész vagyok az elkövetkező időszakban is vállalni ezt a tisztséget. Úgy készülök a közgyűlésre, hogy az elmúlt 4 év teljesítményével való elszámolás mellett megfogalmazom a jövőre vonatkozó terveket. Utóbbi elemeire tartalmi vonatkozásban a beszélgetés során több alkalommal is kitértünk. Mivel Szerbiában a választások oly gyakoriak, mint amennyire gyakran az időjárás változik, folyamatosan arra kell készülnünk, hogy a különböző megmérettetéseken olyan eredményt érjünk el, amely helyzetben tart bennünket. Ez nem egyszerű feladat. Egyrészről a népesedési folyamatok is éreztetik hatásukat, másrészről pedig az emberek – legyen szó az aktivistákról, vagy a szavazópolgárokról – nem szeretik, ha túlságosan gyakoriak a választások. A felkészülés magába foglalja az emberek érdeklődésével koherens álláspontok kialakítását, de a szervezettség szempontjából is erősnek kell lennünk. Emellett meg kell tudnunk védeni magunkat azoktól, akik megtépáznának bennünket és beszivárognának szavazótestületünkbe, azaz elvennék tőlünk a szavazatokat.

Pontosan ki akar beszivárogni a VMSZ szavazóbázisába?

– Azok, akik virulensek, akik politikai erőt jelentenek. Ez nem új jelenség. Partnerek vagyunk, ugyanakkor megpróbálnak lenyomni bennünket. Nyugalmi időszak mindig akkor van, amikor nyugalmi idő van, amikor viszont közeledik a csata napja, akkor ez relativizálódik, azaz a felszín nyugodt, ám a mély morog. A Szerb Haladó Párttal kapcsolatban az a helyzet, hogy az általános politikai megállapodások rendszere és a párt csúcsvezetésével kialakított viszonyrendszer ugyanolyan konszolidált, mint amilyen eddig is volt. Ez hihetetlenül nagy érték, hiszen ez biztosítja a beszélgetés során is említett közösségi megbecsülést, és azt, hogy a nemzetpolitika eszközeit akadálytalanul alkalmazhatjuk. Ez más környező országokban nem így van. Viszont helyi, vagy még ennél is alacsonyabb szinteken, sokan vannak olyanok, akik másként élik meg a partnerséget, mint azt a nagypolitikában szokás. Azt gondolják, hogy ez akkor is működik, ha a partnernek nem lehet önálló véleménye.

Mindennek esetleg köze van az SZHP elnöke által alapítandó Népi Mozgalom az Államért tömörüléshez, hiszen ebben állítólag a jelenlegi koalíciós partnerek részvételére is számítanak, a VMSZ viszont már jelezte, hogy nem tervezi feladni önállóságát. Erőteljes-e a csatlakozással kapcsolatos nyomásgyakorlás?

– Nincsen nyomásgyakorlás, sőt, erről velem senki nem beszélt. Ennek a témának a vonatkozásában nem látok még mákszemnyi nagyságú konfliktushelyzetet sem. A VMSZ, mint eddig is, abban érdekelt, és abban lesz érdekelt, hogy a közösség tagjai szülőföldjükön magyarként magyarul tudjanak megmaradni, másrészről pedig abban, hogy az országban jobbá váljanak az életkörülmények. Ezeknek a céloknak a megvalósítása határozza meg a jövőben is tevékenységünket, függetlenül attól, hogy van-e mozgalom, vagy sem, illetve kinek mik a szándékai ezzel a tömörüléssel. Mi önállóan kívánunk politizálni, ezen stratégiai döntésünket nem kívánjuk módosítani. Az önálló politizálás révén kívánunk kiszámítható, megbízható és normális partner maradni.

Nyitókép: Pásztor István (Ótos András felvétele)