2024. május 9., csütörtök

Már beszolgáltattak nyolc és fél ezer fegyvert

Aleksandar Vučić államfő csütörtökön kora délutáni Instagram-bejegyzésében arról számolt be, hogy hétfő óta Szerbia-szerte 8500 fegyvert, 398.450 töltényt és további 784 robbanószerkezetet szolgáltattak be a polgárok.

Közleményében a Belügyminisztérium is arra szólította fel a polgárokat, hogy éljenek a lehetőséggel, s június 8-áig adják át be nem jegyzett, illetéktelenül tartott fegyvereiket, munícióikat, minden következmény nélkül. Mint emlékeztetettek, a fegyvereket minden rendőrállomáson be lehet szolgáltatni minden nap 7 és 19 óra között, a rendőrök semmilyen személyes információt nem kérnek a polgároktól ebben az időszakban, és azt sem firtatják, honnan szerezték be a fegyvert, lőszert. Minden típusú fegyvert, alkatrészt, töltényt, robbanószerkezetet be kell szolgáltatni. Nem feltétlenül kötelező azokat elvinni a rendőrségre. Amennyiben a polgárok nem tudják azokat biztonságban elszállítani, fel is hívhatják a rendőrséget, s az illetékes szakemberek maguk mennek el begyűjteni az átadásra szánt robbanószerkezetet, úgyszintén minden egyéb kérdezősködés, következmény nélkül. A polgárok leadhatják bejegyzett fegyvereiket is. A cél a minél nagyobb fokú biztonság elérése a településeken, s annak elkerülése, hogy június 8-a után szigorú büntetéssel sújtsák azokat, akik nem szolgáltatták be illegális fegyvereiket, állapította meg közleményében a Belügyminisztérium.

Nyitókép: Beta (illusztráció)