A Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság Facebook-bejegyzése szerint Mackó Zsuzsanna tartományi altitkár ünnepélyes keretek között adta át a díjakat azoknak...
Közélet
Ünnepélyes keretek között átadták Belgrádban a DLC Kft. logisztikai központot, amelyet összefogással azok a vajdasági vállakozók hozták létre, akik a szerbiai terjeszkedésen gondolkodnak. Miután a...
Hosszú idő után, június 22-én világra jött az alföldi zebracsapat legifjabb tagja a Szegedi Vadasparkban. A kis csődör reggel már talpon állva fogadta gondozóját, és bár egészségesnek tűnt első viz...
Japán hadserege először hajtott végre napokkal ezelőtt rakétatesztet hazai területen, ami az ország katonai fejlesztési programjának felgyorsulását jelzi a növekvő kínai fenyegetés árnyékában. A Mitsubishi Heavy Industries által gyártott, teherautóra szerelt Type 88 típusú rövid hatótávolságú, hajók elleni irányított rakétát Hokkaidó szigetén próbálták ki.
Miután májusban a cseresznye, kilogrammonkénti 1.000–1.
A Richter-skála szerinti hármas fokozatú földrengés rázta meg ma reggel Sremčica környékét Belgrád közelében – derül ki az Európai–Mediterrán Szeizmológiai Központ adataiból.
A földrengésre ma reg...