– Az áprilisi választások óta eltelt két hónap azt bizonyította: jó döntést hoztunk, amikor Aleksandar Vučićot támogattuk az elnökválasztáson, mert azóta a megmérettetésen résztvevő többi jelölt eltűnt, nem részesei már a közéletnek. Ez azt bizonyítja, hogy nem voltak alkalmasak arra, hogy megszerezzék az emberek bizalmát, mert ha ez nem így lenne, nem tűntek volna el a politikai színtérről – mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kedden reggel a Szabadkai Magyar Rádió műsorában aktuális politikai kérdésekről nyilatkozva.
Közélet
Hétfőn került sor a World Robot Olympiad szerbiai döntőjére Szabadkán. A megmérettetésre idén 41 csapat nevezett be Vajdaság egész területéről.
Megállapodás született az európai uniós tagállamok között az orosz olaj unióba tartó exportjának betiltásáról, az EU ezzel a lehető legnagyobb nyomást gyakorolja Oroszországra az Ukrajna elleni háborújának befejezése érdekében – jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében a soron kívüli, kétnaposra tervezett EU-csúcstalálkozó első munkanapján, kedd hajnalban.
Akár halálbüntetéssel is sújthatják az ukrán Azov-ezred tagjait, akik Mariupol városában megadták magukat – közölte hétfőn Jurij Szirovatko, az önhatalmúlag kikiáltott donyecki „népköztársaság" igazságügyi minisztere.
Közélet/Európa
Előrenyomulásról és intenzív ukrán tüzérségi csapásokról számoltak be a donyecki szakadárok
Miközben két falu „felszabadításáról" számoltak be hétfőn a délkelet-ukrajnai szakadár erők, Danyiil Bezszonov, a „Donyecki Népköztársaság" tájékoztatási miniszter-helyettese kijelentette, hogy 2014 óta példátlan intenzitású tüzérségi támadás érte Donyecket.
Huszonegy megerősített majomhimlős fertőzést észleltek az év eleje óta Nigériában, egy páciens hunyt el – közölte a nigériai tisztiorvosi szolgálat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint nem valószínű, hogy a majomhimlő megbetegedések világjárvánnyá szélesednek.

