Az orosz csapatok behatoltak az ukrajnai Szjevjerodonyeck város külterületére – közölte hétfőn egy regionális kormányzó, aki nagyon hevesnek nevezte a harcokat a településen, amely Moszkva donyec-medencei támadásának egyik kulcsfontosságú célpontjává vált.
Közélet
Németországban ismét felélénkült a vita a nyugdíjkorhatár emeléséről, bár az illetékes miniszter elvetette az erre vonatkozó elképzeléseket.
Tartományunkban ma felhős, valamelyest melegebb időnk lesz, de helyenként előfordulhat eső, zápor, zivatar. Enyhe, változó irányú szél fúj.
A NATO-nak joga van ahhoz, hogy csapatokat telepítsen Kelet-Európába, az Ukrajna ellen indított orosz háború miatt már nem kötik azok a vállalásai, amelyeket régebben tett Moszkvával fenntartott kapcsolatainak keretében – jelentette ki Mircea Geoana, a NATO főtitkárhelyettese abban az interjúban, amelyet az AFP francia hírügynökségnek adott vasárnap este a litvániai Vilniusban.
Tegnap késő este Belgrád közelében, a Nagybecskerek felé vezető úton történt közlekedési szerencsétlenség, amelyben egy 25 és egy 30 éves férfi életét vesztette. A balesetben három gépkocsi ütközött.
A hétvégén tartották meg a Duna–Körös–Maros–Tisza Eurorégió ünnepét, amikor is a szerb–román–magyar hármashatár két napra megnyílt mindhárom ország polgárai előtt.

