2026. augusztus 13., csütörtök

Közélet

Nehéz hosszú éveken át lelkesedni

Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése őszi ülésszakának második napjának kiemelt témája A Nyugat-Balkán európai perspektívájának támogatása című jelentés volt, számolt be Facebook-bejegyzésében ma Kovács Elvira, a parlamenti közgyűlés alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője.

Eltávolodni Oroszországtól

Arról kérdezték tegnap az újságírók Christopher Hill belgrádi amerikai nagykövetet, hogyan vélekedik a Magyarország és Szerbia közötti új megállapodásról, melynek értelmében a két állam összekapcsolná kőolajvezetékét, így Szerbia számára is lehetőség nyílna az olcsóbb orosz kőolaj importjára az Ural térségéből. Hill úgy fogalmazott, nem kommentálhatja ezt a konkrét projektumot, a Družba nevű vezetékre való rákapcsolódást, mert egyelőre nem ismeri annak részleteit, de általánosságban elmondhatja, hogy Szerbiának inkább arra lenne szüksége, ho...

Felújították a kőszegremetei Széchenyi-obeliszket

Több hónapig tartottak a helyreállítási és felújítási munkálatok a romániai Szatmár (Satu Mare) megyében található Kőszegremetén (Remetea Oașului) a Széchenyi Istvánról elnevezett emlékoszlopon. Az obeliszket 161 évvel ezelőtt emelték, és a legújabb felújítást a hétvégén látványos ünnepség követe a helyszínen és a településen.