2026. augusztus 12., szerda

Közélet

Megérkezett Szerbiába Ursula von der Leyen

Szerbiában tartózkodik Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel együtt megtekintette a Szerbia-Bulgária gázvezeték kiépítésének munkálatait.

Olvassa holnapi számunkban!

A legnagyobb problémát az országunkra jellemző alacsony értékesítési ár jelenti. Területeinken ugyanis jóval az európai, reálisnak mondható érték alatt tudjuk eladni a fákat: míg Magyarországon a legolcsóbb gyümölcsfáért is minimum 12 eurót kell fizetni, addig itthon szinte az össz fajta 500 dinárba kerül, vagyis még 5 euró sem – hallottuk a több mint százéves, messzeföldön ismert temerini Kókai-kertészetben, ahol tanácsokat kértünk az őszi kertrendezésről is.

Amerika nélkül nem megy

Naiv illúzió, hogy orosz–ukrán tárgyalásokkal véget lehet vetni a háborúnak, a tartós békéhez amerikai–orosz tárgyalásokra van szükség, ehhez viszont fontos lenne, hogy a két ország vezetője találkozzon a G20-csoport közelgő csúcsértekezletén – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Buenos Airesben.

Élet a McDonald's után

Új korszak kezdődött az orosz gyorséttermi és gazdasági életben, miután a McDonald's éttermek Moszkvában orosz tulajdonba kerültek, valamint új néven nyitották meg ajtóikat a fogyasztók előtt, jelenti a 021.rs hírportál.