A megújuló energiaforrásokba történő befektetési lehetőségekről tanácskoznak a nyugat-balkáni vezetők Belgrádban, a Szerbia Palotában. A konferencián jelen van Aleksandar Vučić szerb államfő, valam...
Közélet
Megalakulásának 45. évfordulóját ünnepelte tegnap a kamenicai Szív- és Érrendszeri Betegségek Intézet. Igor Mirović tartományi kormányfő az ünnepi eseményen elmondta, hogy olyan egészségügyi intézm...
Dušan Bajatović, a Srbijagas megbízott igazgatója a Happy TV-ben elmondta, a társaság számításai szerint január 1-től 11 százalékkal kellene emelkednie a gáz árának.Ahogyan fogalmazott, ez továbbra is a legalacsonyabb ár lenne Európában.
Szerbia kormánya ma a 2023-as költségvetési javaslatot vitatja meg, amelyet december 5-én terjesztenek a parlament képviselői elé – jelentette be Siniša Mali pénzügyminiszter.
A demográfusok becslése szerint a 2011. évi népszámlálás óta több mint 600 ezerrel csökkent a népesség száma Szerbiában.
Gyermekkacajjal telt meg tegnap a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar épülete, ugyanis a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény harminc kis óvodása látogatott el az

