December első felében kinyílt a kertekben, udvarokban az aranyeső meg a vadbirs, a hóvirágok, nárciszok levelei hatalmasat nőttek, az orgonarügyek megduzzadtak ... Mintha nem is december lenne. Szinte már tavaszi hangulat volt, csak a karácsonyi fényárban úszó utcák és terek emlékeztettek minket arra, hogy az év utolsó hónapjában járunk. A meteorológusok havat ígérnek a hétvégére. Én már nagyon várom. Nem mintha nem esne jól, hogy kevesebbet kell fűteni, mint a kemény mínuszokban, és nem érezném magam jól a ragyogó napsütésben, akár a 15 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékletben, de azért a télhez hozzátartozik a hó. A kimutatások szerint a legmelegebb évtizedet zárjuk a levegő hőmérsékletének mérése óta.
Egy kedves ismerősöm évtizedekkel ezelőtt Ausztráliába költözött. Sok év után ismét találkoztunk és megkérdeztem, vajon mi hiányzik neki leginkább itthonról. Azt válaszolta, az évszakok.
Most értettem meg. Ha visszagondolok az elmúlt évre, nem nagyon tudnám elmondani, mikor volt tavasz, nyár, ősz vagy tél, pedig valamennyinek megvan a szépsége és a rendeltetése is a vidékünkön. Annál sokkal fontosabb is, minthogy a csillámló hótakaró gyönyörű, a levegő tiszta és a zúzmarás ágak látványa lenyűgöző.
