A pszichológia, legalábbis az, amit az egyetemeken oktatnak, rég nem Freudról és Jungról szól. Elfeledkeztek már róluk, az uralkodó irányzat a kognitív pszichológia művelői legföljebb tudománytörténeti fontosságuk miatt tartják számon a nagy elődöket.
Személy szerint én még Freudon sem rágtam át magam. Képtelen voltam megemészteni azt a felvilágosult gőggel teli vallásellenességet, ami áthatja a műveit. Amit a szublimációval kapcsolatban mond, azzal viszont messzemenően egyetértek. Úgy vélem a vallási térítés, legalábbis annak az erőszakos formája a szublimáció legtisztább változata: a szexuális ösztönenergia társadalmilag elfogadott, látszólag aszexuális tevékenységbe való átfordítása.
Ez világosan tükröződik a térítői szándékkal hozzánk lépő ember tekintetében. Süt a szeméből. Amikor meglátom ezt a jellegzetes nézést, azonnal életbe léptetem az általam kifejlesztett védelmi stratégiákat. Elfordítom a tekintetem, s igyekszem észrevétlenül elsuhanni mellette. Ha mégis hozzám lépne, akkor valahogy jelzem, hogy sietek, s gyorsan továbbállok. Ha várakozás közben leszek kéretlen alanya a „térítői hadműveletnek”, akkor a misszionálni szándékozó szemébe nézve elmondom, hogy tiszteletreméltó az igyekezete, de nekem határozott nézeteim vannak a vallásról. Tapasztalataim szerint ezek hatékony stratégiák.
A minap azonban kifogtak rajtam, de nemcsak rajtam, a valláson is. Egy brosúrát kaptam, a benne foglaltak szerint az első nem vallási erkölcsi útmutatást a boldogság felé vezető úton. A témája nem is lehetne vallásibb, a szándéka viszont leplezetlen üzleti célkitűzés: egy nyugati sikerkönyv terjesztése. Aki adta, nem a jól ismert, szublimációt tükröző tekintettel nézett rám, inkább egy utcai árus szemével.
Hát ide jutottunk? Nemcsak a vallások halnak ki, hanem a térítők lelkünket lelkükkel átölelni kívánó, semmivel sem fölcserélhető tekintetétől is megfosztatunk? Ennyit ér ma az ember lelke: már arra sem érdemes, hogy a szép eszmék nevében megkívánják és meghódítsák?
