Hogy is mondjam, rövid földi pályafutásom alatt mindig is egy „világcsávónak” tartottam magam, de rá kellett jönnöm, hogy ezt nem csak úgy eldönti az ember...
Történt ugyanis, hogy egy kedves barátommal néhány napot New Yorkban, történetesen Brooklynban töltöttünk. Megérkezvén a világ egyik legveszélyesebb városába, először – falusi gyerekek lévén – felvettük az állunkat a földről, majd megindultunk megkeresni a fogadónk címét, hogy minél előbb lepakoljuk a hátizsákjainkat. Manhattanben még nem volt gond, de amint közeledtünk Brooklyn felé, a helyzet egyre „elszínesedett”, ami magában nem is gond, de a sok ócska akciófilm megtette a hatását; úgy éreztük, hogy bármelyik pillanatban kizsebelhetnek, meggyaláznak bennünket, vagy utolsókategóriás utcalányt avanzsálnak belőlünk.
Akkor ütött fejbe minket az a gondolat, hogy homofóbok vagyunk. Azonban ez az érzés estére elszállt, miután a frissen szerzett kolumbiai ismerősünk elárulta, hogy egy pohár sör és egy whisky csak öt dollárba kerül. Azon az estén békét kötöttünk az egész világgal. Másnap pedig bennünket kerültek az emberek, valószínűleg az erősen terjengő cefreszag miatt...
