2026. április 26., vasárnap

Jó reggelt! (2013-05-06)

Kétfelvonásos opera, tizenhat percbe sűrítve, kiváló zeneszerzői teljesítmény. Eugene Birman fiatal lett komponista rátermettségét és tehetségét dicséri. A mű témája szintén rendhagyó, bár időszerűbb nem is lehetne, hisz a válságról szól, amely az EU-t és az euroövezetet évek óta nyomorgatja. Az ihletet a komponáláshoz egy vita adta. Az a szópárbaj, amely a válságkezelésről bontakozott ki Paul Krugman amerikai Nobel-díjas közgazdász és Toomas Hendrik Ilves észt államfő között. Mindketten mondták a magukét, de nem tudtak szót érteni. Bár az észteknek sikerült megfékezniük a válságot, és 2010 óta folyamatosan növelni gazdaságuk teljesítményét, az opera nem elsősorban erre a sikerre összpontosít. Sokkal inkább arra a vitára, amely két ellentétes válságkezelési koncepció ütköztetésével alakult ki. Egyik elképzelés ugyanis az állami spórolást (az emberek nadrágszíjának meghúzását), a másik a gazdaság – akár állami pénzzel történő – ösztönzését favorizálja. Mindkét tábor régóta a saját nótáját fújja, és nem hajlandó engedni. Ezt a hozzáállást igyekezett visszaadni az opera, amelynek a szerző a Nostra Culpa (A mi hibánk) címet adta. Ami még ennél is hangzatosabb, az maga a hangszerelés: a Tallinnban nemrég bemutatott darab csak két hangra épül. Könnyen érthető, nem bonyolult, ezért sokaknak felkeltheti a kíváncsiságát és akár új rajongókat is szerezhet a komoly zenének. Ilyen válságos időkben ez igazán nagy bravúr lenne.

Magyar ember Magyar Szót érdemel