Nemrég hallottam, hogy a mai gyerekek zöme sosem hallott még Charlie Chaplinről. Nem ismeri a nevét, nem látta a filmjeit. Nyilván hasonló a helyzet sok másik, nemzedékem számára a felnövés és a szocializálódás elképzelhetetlen részét képező film- és tévéhőssel. A közszolgálati adók elavultnak tarthatják őket, a kereskedelmi tévécsatornák pedig eleve a tömegfilmet és a valóságshow-kat részesítik előnyben.
Zenei téren is ugyanez tapasztalható. Generációk nőnek úgy fel, hogy sohasem hallgattak Beatles-t és Rolling Stonest, David Milest, Coltrane-t, Pink Floydot, Doorst vagy Clash-t pedig még kevésbé. A tehetségkutatók által favorizált ízlést követő fiataloknak ily módon esélyünk sincs találkozni az igényes pop- és rockzene művelőivel, különösen azoknak, akik a műnépzenei tehetségkutatókon nőnek fel.
Ma is ugyanannyira aktuálisak Vojislav Despotov sorai, mint lejegyzésük pillanatában, a múlt század végén. Jagger című esszéjének zárósoraiban az író/költő, a Rolling Stones együttesről szólva a következőket írta: „A gyerekeket, akik nem hallgatják őket, ütni kell – a gyerekeknek tisztelniük kell a hagyományokat, nem pedig a guzlicásokat és az imaginárius oroszokat.”
