Hol volt, hol nem volt, egyszer régen, valamikor a gépkorszak, a számítástechnikai éra kezdetén valamilyen furcsa oknál fogva felkerültem e-mail címemmel egy levelezési listára. A levelek pedig azóta is megállíthatatlanul, folyamatosan dőlnek a postafiókomba. A minap például egy ilyen tartalmú érkezett: „Q ügynök így mutatta be Jamesnek: »Hello 007-es. Ez a legújabb szupertitkos GPS fejlesztése a cégnek. Mini, bárhova elrejthető, 80 órás bevetési idő, abszolút pontosság, elnyűhetetlen anyagból, valódi űrtechnika, lehallgatóval kiegészítve. Egy SIM-kártya segítségével élőben követsz, lehallgathatsz bárkit vagy bármit. Interneten élőben láthatod a célszemélyt, vagy telefonodon SMS-ben megkapod a pontos koordinátákat. Ez az egyik leghasznosabb eszköz Őfelsége és MI6 szolgálatában.«” Majd pedig következik egy link, amelyet csak azért sem másolok be most ide.
Persze, megint valami technikai csodát, egy szuperkütyüt akarnak rám sózni. Karácsony előtt, az ajándékozási szezonban mindenki mindent nagyon jutányosan kínál. Nem is ezzel van nekem bajom…
Hanem sokkal inkább azzal, hogy az ilyen és hasonló tartalmú hirdetések – gerillamarketing! – végén mindig ott van egy másik link is, egy olyan, amelyik arra a weblapra mutat, ahol leiratkozhatok a kéretlen hírlevelekről. Akárhányszor ide kattintok, a rendszer mindig nagyon szépen és kedvesen megköszöni a figyelmességem, és esküdözve megígéri nékem, hogy bizony soha az életben többet ilyen küldeményt nem kapok.
Néhány nap múlva pedig kezdjük elölről ugyanezt. A kérdés csak az, hogy melyikünk bírja tovább: az üzenettovábbító rendszer vagy én, a leiratkozó. A jelekből ítélve azonban nagyon vesztésre állok…
