Nem tudom, más miként van vele, de én kismama koromban csupa kismamával futottam össze, és sose láttam még Újvidék utcáin annyi babakocsit, mint amikor hajdan én tologattam ott elsőszülött fiamat. Nemrég amikor lecseréltük a bő három évtizedes Jugót egy ezüstszürke Peugeot-ra, akkor csupa ezüst, meg csupa Peugeot jött velem szembe…
Egyszer amikor úgy lebénultam egy rossz mozdulat következtében, hogy se ülni, se állni, se menni, se feküdni nem bírtam, akkor kiderült, hogy akivel csak összefutottam akkoriban, mindenkinek volt már ilyen „becsípődése”. Még a nevetés is fájt, midőn panaszáradatomra (hogy se ülni, se állni…) gyermekem bölcsen tanácsolta: „Tanulj meg lebegni, anyám!”.
Amióta a természetjárás keretében a gombagyűjtés lett a szenvedélyünk, azóta mindenütt mindig gombákba botlunk, erdőn, mezőn, réten. Találunk fán, tuskón, fűben, avar alatt, udvaron, kertben, parkban – ha keressük, ha nem.
Advent vasárnapján történt, hogy baleset érte az asztali díszt, amelynek cserélődő gyertyái hosszú évek óta ragyogják be év végi ünnepeinket. A vasárnapi ebéddel és a könnyeimmel küszködve vártam a páromat, aki – hogy mentse, ami menthető – gyorsan elfutott egy újért. Láttam az előző napokban, milyen szörnyűségeket kínáltak adventi koszorú név alatt, ezért kellemesen meglepett, hogy egy egészen korrekt koszorú kerülhetett mégis az ünnepi teríték mellé.
Csak másnap vettük észre, hogy az egyik gyertya tövében a masnik, makkok mellett megbújik egy „mesegomba”, egy fehér pöttyös piros kalapot viselő légyölő galóca…
